Nemcsak az ember ismerszik meg lakva, hanem az autó is. Ennek az új Hondának például a nemzetközi menetpróbán még olyan nagyon nem tetszett a formája, viszont szerettem vezetni. Miután viszont itthon egy héten át nyúztam a magyar rendszámos tesztautót, már kimondottan szépnek látom, de amit vezetés közben össze volt képes csipogni, még ha a legjobb szándékkal is, az a halálba idegesített.

Sértő azt mondani rá, hogy fehér. Ez kéremszépen hivatalosan egy háromszázezer forintos gyémántpor-gyöngy (Diamond Dust Pearl) fényezés, ami élőben igen látványos: megérte összedarálni a gyémántot a kagylóbogyóval, mert szép lett az eredmény. A festék alatt pedig egy harmonikus, kecses, kellemes megjelenésű autó található, aminek csak a frontjában érzek némi bizonytalanságot.

Hol Fordot, hol Jaguart látok bele, néha meg csak annyit, hogy egy kicsit túl nagy ez az orr erre a testre. Sebaj: Scarlett Johanssonra is mindig jó ránézni.

A hangsúlyos, öblös dupla kipufogóvéget viszont kicsit indokolatlannak érzem a kétliteres, 143 lóerős benzinmotorból és 184 lóerős villanymotorból álló, padlógázra csak legfeljebb a villanymotor erejével gyorsító hibridtechnika mögött. A ZR-V cseppet sem gyenge a hétköznapi autózáshoz, de annyi kraft azért nincs benne, ami indokolná ezeket a csővégeket.

A hasonló erejű, jellegű hibrid crossoverek közül a Honda leginkább kellemes hangú, a klasszikus benzines kihúzatásokat, sebességváltásokat imitáló fordulatszám-variálással trükköző e:HEV nevű hibridrendszer emeli ki. Jópofa, hogy klasszikus autós élmény tud lenni minden gyorsítás ezzel a benzines-elektromos rendszerrel.

Ugyanakkor viszont hiába a benzinmotor hihetetlen, 41%-os termikus hatásfoka, a ZR-V vegyes fogyasztása nem különösebben jó. Sztrádán a legális tempót tartva nem megy 6,5 liternél feljebb a fogyasztás, amit – hibridről lévén szó – sok városi üzemmel jóval lejjebb lehet még vinni. Ez egy ekkora, benzines, automata kocsinál persze cseppet sem rossz, de a mai hibrid konkurensek mellett nem is kiemelkedően jó.

A térkínálat, a komfort semmi okot nem ad panaszra. Jópofa a Chesterfield-kanapésan behúzott kárpitozás az üléseken. Bőrnek ebben a közepes, Sport kivitelű kocsiban nincs nyoma, de felárért ebbe a kocsiba még ma, 2023-ban is lehet igazi, állatról lehúzott bőröket tartalmazó kárpitozást is kérni! A hátsó ajtó más Hondákban szélesebbre szokott nyílni, de a nyurga ZR-V-ben így sem zavaróan keskeny a rés a beszálláshoz, gyerekülés-igazgatáshoz. Bár ez csak egy szubkompakt crossover (a kompakt ugye a CR-V lenne), a térkínálat így is kompaktos, nem hiányzik a lehajtható könyöklő sem a hátsó üléstámla közepéből.

Anyaghasználat, kidolgozás, különösen pedig a kapcsolások, gombnyomások, ajtónyitogatások, szellőzőrostélyok állítgatásának tekintetében teljesen szerethető, józan, luxusmentes, de meggyőző minőségérzetet produkál az autó.

Hondás-japános az élmény: minden könnyedén, mégis tartósságot sugallva működik.

A különleges elrendezésű váltógombokat szokni kell. Akibe nagyon beégett a reflex, hogy az automata váltók karját hátra kell húzni az előre induláshoz, vigyázzon: esetenként összekeverheti a húzós rükvercet a nyomós D-be kapcsolással. A váltókar elhagyása viszont nagyban javítja a térérzetet; jó, hogy a két első ülés között nem meredezik feleslegesen a tető felé semmi.

Különösen kellemes hondás bizsergést kelt az emberben pár apró részlet: a pirosan világító indítógomb, a jó fogású, bőrbevonatú kormány, a fémberakásos, szép pedálok.

Az alacsonyan tartott, keskeny műszerfal egyrészt elegáns, másrészt jó felette a kilátás a kocsiból. A ZR-V nem tolakodik be folyton az út és a sofőr közé, hagyja, hogy mindig a vezetésre figyeljünk menet közben. Legalábbis ami a hardvert illeti.

A vezetéstámogatás mindent elkövet, hogy megtörje a ZR-V harmóniáját. Autópályán még csak-csak elboldogul, itt leginkább a túl hamar lassítani kezdő, folyton értelmetlen visszagyorsításokra kényszerítő követőradarra lehet haragudni. A rosszul felfestett, cikkcakkosan futó szélű vidéki utakkal ellenben a sávtartás már nem tud mit kezdeni, csak bután rángatja a kormányt. Kikapcsolni ki lehet – de hogy pontosan hogyan, azt nem tudom, mert sokszor hiába nyomkodtam az erre szolgáló gombot a kormányon, a furcsán értelmezett biztonság kedvéért a Honda továbbra is folytatta az idegbajos kormányrángatást.

A túlkorlátozott hazai úthálózaton még teljesen normális, a forgalom tempójához igazodó autózás mellett is folyamatosan csipog az EU-ban hála istennek már minden új modellben kötelező sebességtúllépésre figyelmeztető jelzés. Néha még akkor is csipog, amikor nem is megyek gyorsan, mert a táblafelismerő is hajlamos rémeket látni, nem létező korlátozásokat hallucinálni. Ezt kikapcsolni a ZR-V-ben sajnos csak nehézkesen, a menü mélyére mászva lehet, és persze a rendszer minden út után újraaktiválódik.

Kedves Honda: kérek egy jó nagy gombot minden autótok műszerfalára, amivel egy mozdulattal kikapcsolhatom az összes bosszúságot okozó mai biztonsági hülyeséget az elindulások után! Lehet, hogy van ember, aki ezt a sok szart tényleg mind mindig igényli, de szerintem aki Hondát akar vezetni, azok között akadhatunk páran, akit a rosszul értelmezett „támogatás” csak zavar, bosszant, idegesít.

Van ellenben ebben a modern, friss, idei autóban a műszerfalon valódi, fizikai klímakonzol, ami jól is néz ki, könnyű is használni!

Kötelezni kellene minden olyan márka utastér-dizájnereit, akik szerint jó ötlet az érintőképernyő menüjébe integrálni a klímavezérlést, hogy autózzanak le pár napot egy ilyen Hondával. Sírva kérnének bocsánatot az emberiségtől utána.

Az érintőképernyő nem sokat tükröz a Hondánál időről időre előtörő félprémium önképből; sík, kicsi, vaskos keretű egység, ötlettelen grafikával. A kezelhetőség nem rossz, de vannak jobbak is; pontosabban azért nincsenek mégsem, mert erre még ráfért a jó öreg, vezetés közben csak úgy odanyúlva megtekerhető hangerőszabályzó is. Ha a fent említett dizájnerek már jól kisírták magukat, ennek a gombnak a megmutatása lehetne az érzékenyítő tréningjük második programpontja.

A műszeregység is kiválóan átlátható. Középen van egy nagy sebességérték-kijelző, mellette egy hagyományos (persze csak virtuális) kilométeróra, ami kellemes klasszikus hangulatot ad. A bal oldalon a kismenü információit, beállításait lehet bizergálni a kormánygombokkal, minden látványos grafikai trükktől mentesen, ellenben logikusan, egyszerűen és gyorsan.

A Honda ZR-V még az időnként őrjítő csipogásokkal együtt is kellemes, szerethető, szép családi autó, amivel öröm a hétköznapi rohangálás is, a hosszú út is. Visszafogott teljesítménye, hibrid hajtáslánca, sőt: crossoveresen magas építése ellenére még azt is képes megmutatni, milyen a klasszikus hondás vezetési élmény; lendületesen kanyarogni egy nem túl erős, de könnyűléptű, jól hangolt futóművű, finom mechanikájú, mozgékony autóval. A ZR-V, hibrid ide, hibrid oda, a lassan lezáruló benzinkorszak egyik utolsó mohikánja. Ezek után igazán kíváncsi vagyok, mit mutat majd a hasonló méretű új villany-Honda, a rettenetes nevű E:NY1 - hamarosan ő jön hozzám egy hétre lakva megismerni!

Akinek tetszik a ZR-V hibridrendszere, de nem akar behódolni a SUV-os, crossover korszellemnek, ugyanezt a technikát hasonló, csak laposabb térkínálattal megkaphatja a Civicben is: