Az istálló csapatfőnöke, Toto Wolff és a Racing Point-tulajdonos Lawrence Stroll nagy dologra készül.

Még novemberben indultak el azok a pletykák, miszerint a Mercedes a 2020-as idény végén kiszállhat az F1-ből, merthogy az EU szigorított a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó szabályokon, amely elég érzékenyen érinti a német autógyárat: 2022-ig több mint 1 milliárd eurót kell megspórolnia, ez az összeg pedig már az F1-es szerepvállalásra is hatással lehet.

Akkor két név merült fel, mint lehetséges vevő, az orosz milliárdos Dimitrij Mazepin (ő anno a Force Indiát és a Williamst is megkörnyékezte), illetve Roger Penske amerikai üzletember (övé az indianapolisi pálya, sőt, a komplett IndyCar-sorozat is), azonban nem lett semmi a dologból, mindenki cáfolt mindent.

Ami biztos: a Mercedes még mindig nem kötelezte el magát az F1 mellett, azaz nem tudni, hogy 2020 után is a mezőny tagja marad-e. Német sajtóértesülések szerint, abban az esetben,

ha a Mercedes lelépne a sportágból, az istálló jelenlegi csapatfőnöke, Toto Wolff és a Racing Point-tulajdonos Lawrence Stroll közösen vásárolná meg az F1-es csapatot, és az Aston Martin saját csapatává alakítanák át.

Az Aston Martin egyébként fél lábbal már ott van az F1-ben van (a Red Bull fő- és névadó szponzora), de nem titkolt szándéka, hogy szeretné még tovább növelni jelenlétét a sportágban, ezzel a lépéssel pedig a száguldó cirkusz teljes értékű tagjává válhatna.

(Forrás: gpfans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában