Irreális pénzről van szó.

A Panthera Team Asia F1 továbbra is arról áhítozik, hogy egyszer valóban beszállhat az F1-be, ami nem meglepő, hiszen ezzel a céllal alapították a csapatot 2019-ben. Most megint egy kicsit távolabb kerültek ettől.

Merthogy a múlt hétvégén bejelentették, hogy az F1-be kívánkozó istállók 200 millió dolláros nevezési díj ellenében csatlakozhatnak csak a sportág mezőnyéhez* – nyilván minden egyéb kritérium teljesülése mellett. Az F1 vezetése így szeretne garanciát kapni arról, hogy a csapatok komolyan gondolják a sportági szerepvállalást, illetve ezzel szeretné elkerülni azt, amit az elmúlt néhány évben több istállónál is láthattunk, hogy csődbe megy az alakulat.

*A 200 millió dollárt egyébként a már meglévő csapatok között osztják szét, ezzel kompenzálva azt, hogy az új istálló érkezésével az F1 bevételeit többfelé kell osztani.

A Panthera társalapítója és egyben csapatfőnöke, Benjamin Durand úgy nyilatkozott erről a Racefans.net-nek, hogy bár számítottak a sarcra, ugyanakkor nem ekkora összegre gondoltak – ők olyan 80-100 millió dollárral kalkuláltak. Ennek ellenére a csapat nem mond le az F1-es szerepvállalás lehetőségéről, de Durand szerint most azért már jobban át kell ezt gondolniuk:

„Meg kell ismernünk a szerződés részleteit. Az egy dolog, hogy van ez a 200 millió, amit elő kell teremteni, de vajon már az első évben hozzáférhetünk a nyereményalaphoz? A Concorde-egyezménnyel persze előnyök is járnak, de ezeket még meg kell ismernünk”.

Eközben az F1-ben...

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bátor húzás a Rolls-Royce Cullinan új arca

Ritka kincs a Bentley Batur Convertible

Nagyobb és ügyesebb lakóautó lett az új Volkswagen California

További cikkeink a témában