A Hyundai azzal a nem titkolt céllal mutatta be az i30-at, hogy az alsó-középkategória legjobbjai közé lépjen vele. A Golf koreai riválisa most megújult, és nemcsak a külseje, de a technikája is tartogat újdonságokat.

2016-ban jelent meg a Hyundai i30 jelenlegi generációja, ezért még egyáltalán nem számított réginek, de a koreai márkánál mostanra tervezték be a ráncfelvarrást. Az elmaradt genfi autószalonon mutatták volna be az i30 megújult változatát, ami még erősebb konkurenciája lehet a Golfnak, Astrának és Focusnak.

Az i30 továbbra is háromféle karosszériával készül, az ötajtós és a kombi mellett ott a kupéformájú Fastback is.

A ráncfelvarrással szélesebb hűtőmaszkot, átszabott lökhárítókat és új fényszórókat is kapott az autó, ahol a nappali menetfények V-alakban világítanak, a fényszóró és a hátsó lámpa pedig teljesen LED-es is lehet. A képeken látható bronz és vörös fényezés is új.

A Hyundai rögtön kétféle külsővel mutatta meg az i30-at, az elegánsabb alapmodell mellé érkezik ismét a sportosabb N-Line,

amit mostantól kombi karosszériával is lehet kérni. A nagyobb légbeömlős első és diffúzort mintázó hátsó lökhárítójával az N-Line külsőre közelebb került a csúcsmodell i30 N-hez, aminek még nem mutatták meg az átszabott változatát.

A belső térben a korábbi 8 colos érintőképernyő helyett egy szélesvásznú 10,25 colos kijelző rendelhető,

hamarosan vezeték nélküli okostelefon-tükrözéssel, és a kormánykerék mögött is egy új, 7 colos képernyő vetítheti a sebességmérőt. A vezetési asszisztensek sora sávban tartó segéddel, valamint tolatáskor és sávváltáskor akadály észlelése esetén fékező rendszerrel bővült.

A motorkínálat teljesen megújult, és továbbra sem kell lemondani az egyszerű szívómotorról,

az 1,5 literes négyhengeres erőforrás 110 lóerőre és 144 Nm-re képes, és hatfokozatú kézi váltó kapcsolódik hozzá. Szintén újdonság az 1,5 literes T-GDi, ez a négyhengeres, turbós benzinmotor 160 lóerős és 253 Nm a maximum nyomatéka.

A korábbi választékból került át a háromhengeres, turbós benzines 1.0 T-GDi 120 lóerővel és 172 Nm-rel, és a Hyundai kitart a dízelek mellett is. Az 1,6 literes, négyhengeres turbódízel két változatban rendelhető, az egyik 115, a másik 136 lóerős, a hatfokozatú kézi helyett hétfokozatú duplakuplungos váltót is lehet kérni. Az 1.0 T-GDi-hez opcióként rendelhető, az 1.5 T-GDi-hez és az erősebb 1.6 CRDi-hez pedig széria

a 48 voltos mild hibrid rendszer, amihez a Hyundai egy intelligens kézi váltót is fejlesztett, ez a gázpedál felengedésére leválasztja a motort a hajtásról, de akár le is állíthatja.

Ez is érdekelhet:

Az ár-élmény bajnok – Hyundai i30 N-teszt

A Hyundai történetében nagyon fontos karakter lesz az N.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés