Már az előző Kona-generációból is volt teljesen elektromos változat, persze, hogy az újból is van. Kipróbáltuk.

Nemrég írtam a Hyundai Kona hibrid változatáról. Jól néz ki, kellően tágas, rendesen megy, nem árazták túl. Csak hát…

De miért pittyeg állandóan?! – Hyundai Kona hibrid-teszt

Kívül jövőszerű, belül múltidéző a Kona jócskán megnőtt második generációja. Az elődje is jó autó, ezt is csak kevés választja el tőle, de az nagyon.

Az elektromos változattal kapcsolatban két alapvető kérdés adódik: milyen a hajtáslánca, és hogy csipog-e ez is. A másodikra a válasz: igen, persze, hiszen ugyanazok a rendszerek vannak benne, ugyanúgy csipog, ugyanúgy túlérzékeny, ugyanúgy rosszul működik a táblafelismerője, ugyanúgy rettenetesen idegesítő.

Több sikerrel kecsegtet a villanyhajtás. Ha egy tematikus Facebook-csoportban valaki felteszi a kérdés, hogy milyen elektromos autót érdemes vennie használtan nyolc-kilenc millió forintért, nagyon hamar előkerül a kommentek között az előző generációs Kona neve. Kellemes külsejű, jól használható, minőségi kompakt crossover, a nagyobb, 64 kilowattórás aksival még télen is 300 kilométer feletti hatótávval.

Az új Konából kétféle elektromos változat kapható, ezek a nagy hűtőmaszk hiányáról és a töltőcsatlakozó fedeléről ismerhetők meg a legkönnyebben. A kisebbnek 48,4 kWh kapacitású az akkumulátora és 156 lóerő a teljesítménye, a nagyobb 217 lóerős, az akkuja pedig 65,4 kilowattórás – a tesztautó utóbbit kapta. Ennek a hivatalos maximális hatótávja 17 colos kerekekkel 514 kilométer, de ha hónapokra lebontva is közölnének adatokat, a decemberi-januári biztosan nem ennyi lenne. Önkorlátozás nélkül, az utasteret 22 Celsius-fokra fűtve, normálisan-dinamikusan haladva 350 kilométer körüli a valós hatótáv, ami még mindig kielégíti egy átlagos európai autós heti utazási igényét.

7,2 kilowattos töltőről kb. hat és fél óra alatt tölthető fel 10-ről 80 százalékra, 100 kilowattos gyorstöltővel ugyanez 41 perc, amit akár közel fekvő pozícióba állított első ülésekben is átvészelhetünk, bár úgy legfeljebb zenét hallgatni és telefonálni lehet, olvasni vagy telefont nyomkodni nem.

Szerencsére a Konában nemcsak feküdni, hanem ülni és a – a csipogást leszámítva – utazni is jó. A hibrid Konával is kényelmes közlekedni, a csendesebb és jóval erősebb elektromos Konával is az – ez elég kiszámítható. Nyolc másodpercen belül gyorsul álló helyzetből százra, de nemcsak azért nem érdemes ezt próbálgatni, mert így lehet a leghatékonyabban csökkenteni a hatótávot, hanem azért sem, mert nem ez illik az autóhoz.

Kellemes, nyugodt haladásra való, amikor az erőtartalék tényleg csak tartalék, mert a helyváltoztatáshoz sokkal kevesebb is elég. Az utasok tágas – a világos belsejű tesztautóban még tágasabbnak tűnő – térben, komfortos ülésekben ülnek, az elsők és hátsók is fűthetők, az autóban végezhető szokásos tevékenységeken – beszélgetés, zenehallgatás, ablakon kifelé bambulás – kívül lehet például hajat szárítani, turmixolni vagy flexelni is.

Ez utóbbit munkavédelmi és tisztasági okokból nem ajánljuk, de a lehetőség, a 16 amperes hálózati csatlakozó adott. Nem hatalmas, de tisztességes méretű a csomagtartó, 466 literes, ebből a töltőkábelek sem vesznek el helyek, mert tarthatjuk a motorháztető alatti, 27 literes tárolóban.

A kormány mögötti fülekkel nem a váltót kapcsolhatjuk, hanem a motorfék erősségét szabályozhatjuk, akár egypedálos módban is vezethető az elektromos Kona, és mivel így a legkényelmesebb, ez való hozzá igazán. Futóműve megbirkózik az átlagos – értsd: elég rossz – minőségű magyar utakkal, ugyanúgy a háborítatlan utazást szolgálja, mint minden a kocsiban.

Az élmény indulóára – nagyobb akkuval és erősebb motorral – akciósan 16,3 millió forint, a sok más mellett 19 colos kerekeket, hőszivattyús fűtést, bőrkárpitozást, 360 fokos kamerarendszert tartalmazó Executive felszereltségű Kona most 18,3 millió forint, ezt négymillióval csökkentheti az állami támogatás. Most is jó vétel, és minden bizonnyal évek múlva, használtan is az lesz.

(Fotó: Bodor Tamás)

Hyundai Kona EV 65,4 kWh

  • Teljesítmény 217 LE (160 kW)
  • Nyomaték 255 Nm
  • Gyorsulás, 0–100 km/óra 8,1 mp
  • Végsebesség 172 km/óra
  • Akkukapacitás, hatótáv (gyári, 17-es/19-es kerekekkel) 65,4 kWh, 514/454 km
  • Hossz/szélesség/magasság 4355/1825/1575 mm
  • Tengelytávolság 2600 mm
  • Csomagtér 466/1300 liter
  • Saját tömeg 1698–1795 kg
  • Tesztfogyasztás 19,5 kWh/100 km
  • Induló listaár/akciós ár (65,4 kWh, Premium) 16 299 000/15 499 000 Ft
  • Jellegzetes, modern forma
  • Áttekinthető műszerfal sok gombbal
  • Családi autónak is megfelelő méret
  • Még hidegben is többnapi átlagos használatra elegendő hatótáv
  • Hálózati csatlakozó az utastérben
  • Kényelmes, csendes
  • Idegesítően csipog
  • A sok gomb között csak tapintással nem lehet eligazodni
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában