A Model S és a Model X ráncfelvarrott változatának nem is a furcsa kormány az egyetlen érdekessége, hanem például bajuszkapcsolók és irányváltó kar sincs benne. Most kiderült, hogyan lehet hátramenetbe tenni.

Elon Musk újra olyan dolgokat vált valóra a Teslákban, amiket eddig csak futurisztikus tanulmányautókon láthattunk. Nem is a Knight Ridert idéző kormánykerékre gondolunk, hanem arra, hogy a ráncfelvarrott Model S-ből és Model X-ből a kormányoszlop bajuszkapcsolóján lévő irányváltó is hiányzik,

az autó a mesterséges intelligenciája segítségével fogja kitalálni, hogy merre akarsz majd menni.

A megoldást élesben még nem láttuk működni, de egy videón megnézhetjük, hogy mit kell tennünk, ha az okosautó mégsem tudta kitalálni, hogy melyik irányba akarunk haladni: a középső érintőképernyő bal szélére került az a felület, ahol az ujjunk csúsztatásával válthatunk az előre- és hátramenet között.

Nem a legkényelmesebb megoldás, de ha bejön Elon Musk terve, akkor csak ritkán lesz rá szükség. Igaz, ha már attól is égnek áll a hajad, hogy a legújabb autókon a klímát is érintőképernyőn kell állítani, akkor a Teslából is hiányolni fogod a jó öreg irányváltó kart.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés