Már abban az évben rögtön kiderült, hogy elég sokat ér a glória, amikor kötelezővé tették a használatát – nosztalgiázunk, ha már a hétvégén Spába látogat a Forma–1 mezőnye:

Hatalmas rajtbalesettel kezdődött a 2018-as Belga Nagydíj, amit Nico Hülkenberg indított azzal, hogy beleszáguldott hátulról Fernando Alonsóba, aki McLarenjével letarolta Charles Leclerc Sauberét. A fiatal monacói pedig örülhetett, hogy pont attól az idénytől tették kötelezővé a sokat kritizált fejvédőt, a képeket és a videókat elnézve ugyanis a glória valószínűleg megmentette az életét:

Leclerc egyébként úgy nyilatkozott a futam után, hogy...

„Soha nem voltam oda a halóért, de azt kell mondanom, nagyon örülök, hogy most ott volt a fejem felett.”

360 fokos onboard videón pedig így nézett ki a védés:

Egyébként az ominózus rajt során több mint 500 millió forintos kár keletkezett, csak Fernando Alonso McLarenjében negyedmilliárd forintnak megfellelő összegű volt a kár, és rajta kívül még öt másik autó is részese volt a spái rajtbalesetnek.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.