Ritka márka a tuningcégek ügyfeleinek autói között, így annál különlegesebb az eredmény.

A Vilner munkái közül mutattunk már néhányat:

Il mostro, az Alfa Romeo szörnye

A kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb formáját az Alfa Romeo, illetve a Zagato alkotta.

Bolgár bronzosító kúrán esett át a Mercedes CLA

Aki a tuningot és a bronzszínt is szereti, ünnepelhet.

Csodát műveltek a bolgár tunerek a Maserati GranCabrio Sport belsejével

Egy brit tulajt zavarta, hogy túl sok a műanyag Maserítijának belsejében. Most már elégedett.

A közös bennük, hogy egyik sem Trabant. Legutóbb viszont került hozzájuk egy darab: az 1,1-es, vagyis négyütemű kocsi kék kockás mintát kapott – ez jelenik meg az üléseken a világos bőr mellett, valamint a műszerfalon és az ajtókon, de még a tetőkárpitot és a váltószoknyát is lecserélték. Kívül is megjelenik a nosztalgikus minta, bár talán feltűnőbbek az új, menetfényes LED-fényszórók.

A több helyen látható 21-es szám indoka annyi, hogy ez a megrendelő kedvenc száma, még a Momo kormány közepére is ez került.

Nekünk nagyon bejön, nem is hiányzik, hogy hozzányúljanak a motorjához.

Ez is érdekelhet:

Kár, hogy szériában nem készült V8-as ZiL-motorral a Lada

De szerencse, hogy egy példányt azért építettek belőle.

(Forrás: Vilner)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve