Ha azt akarod, hogy a golfpályán már a megjelenéseddel kitűnj a többiek közül, akkor a golfautód se legyen mindennapi: a Mercedes-Benz így képzeli el a témát.

Nem feltétlenül kell szerencsétlen lélekvesztőkkel megtenni az utat két golfpálya között, ma már számtalan drágábbnál drágább golfautót kínálnak a tehetőseknek, még a Mansory is fantáziát látott a témában. Most pedig a Mercedes-Benz formatervezői mutatták meg, hogyan képzelik el a márka golfautóját, a terveket pedig a szakmában elismert Garia golfautó-gyártóval közösen váltották valóra.

Az biztos, hogy feltűnőbb és sportosabb a kategóriatársainál a Mercedes-Benz Garia Golf Car, már ha lehet ilyet mondani erre a rövid (2,35 méter), keskeny (1,2 méter) és magas (1,72 méter) járműre. A könnyűfém kerekek feletti sárvédők és a tető is szénszálas anyagból készült, a lámpák pedig LED-esek, hogy azonnal tudjuk, csúcskategóriás golfautóról van szó.

A belső tér sem mindennapi: a műszerfalra egy 10,1 colos táblagép került, ahol a sebesség (ami 30 km/óránál szabályozott) és a hatótáv (ami egy feltöltéssel akár 80 kilométer is lehet) mellett sport és eco üzemmódot is választhatunk, időjárás-alkalmazást böngészhetünk, de a golfpályán is könnyedén tájékozódhatunk egy speciális navigációs rendszerrel.

Full extrás a Mercedes-Benz és a Garia golfautója, hiszen fűtött szélvédő, Bluetooth kihangosító és hifi van benne, az ülés alá hűtőláda került az italoknak, a golflabdák számára pedig a műszerfalon alakítottak ki egy csinos tartót. A Garia még nem döntött a szériagyártásról, de amennyiben igény lesz rá (és erre mérget vennénk), akkor az interneten lehet majd megrendelni a Mercedes-golfautót.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés