Ha úgy megy, ahogy kinéz, és ahogy az adatok alapján gondoljuk, akkor ezt az Infinitit kérjük.

Sajnos egy rendezvényteremben, és nem egy versenypályán mutatták be itthon az Infiniti Q60-ast, és csak azzal vigasztaljuk magunkat, hogy az izgalmasabb, 405 lóerős V6-os biturbóra még várni kell, azt meg valahogy kibírjuk, hogy egy 211 lóerős kupét állni látunk.

A Nissan prémiummárkája – ha a cégen belüli titkos munkacsoport felállításától számoljuk a történetét – egyébként idén 30 éves, szép ünneplési mód, hogy az eddigi legkívánatosabb kocsijukat mutatták be. A Q60 tényleg vezetésre csábít, nagyon eltalálták a formát, és jófejség, hogy aki nem tudja kitalálni a méretes hűtőmaszk méretes logójáról, hogy milyen autót is látnak, az – a bal hátsó lámpabúrába süllyesztett gombjával nyitható – csomagtérajtón kiírva megtalálják.

A kisebb, kétliteres turbós benzines hátsókerék-hajtású, ahogy kell, a nagyobb, háromliteres V6-os is, az viszont szükség szerint az első kerekekre is küld nyomatékot, öt másodperc alatt gyorsul százra, szóval nem csak a formája sportos. Mindkét verzióhoz hétfokozatú automata váltó jár.

Aki nem szereti a német prémiumautókat, vagy a hozzájuk kapcsolódó sztereotípiákat, és/vagy olcsóbban szeretné megúszni az autóvásárlást, netán az Infiniti-rajongók még nem annyira népes táborába tartozik, jól járhat a Q60-assal. Alapáron 13 millióért, nagy motorral, sok extrával bélelve 20-ért.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés