Tarolni készül a kompakt méretű crossoverek piacán a Kia, hiszen rövid időn belül a harmadik modelljét mutatja be ebben a kategóriában. Mindegyik közül a sportos és fiatalos Stonic számíthat a legtöbb vevőre.

Csak úgy ontja magából a crossover modelleket a Kia, egy kicsit nem figyelsz oda, és már a harmadikat mutatják be a kompakt méretosztályban. Legelőször ott volt a Soul, aminek az első szériája nem sikerült túl jól, de a másodikkal már nem lehetett kifogásod, ha bejött a funky stílusa, hiszen autónak is jó volt. Sőt, még tisztán elektromos változat is készül belőle.

Ott van még a Niro, ami formára egy kicsivel visszafogottabb, mint a Soul, és a Kia nem véletlenül nevezi smart crossovernek. A Niro ugyanis csakis hibrid hajtással kapható, és mennyivel menőbb, mint bármi más, ami a hibrid szóról az eszedbe jut. Nem is olyan sokára konnektorról tölthető változata is lesz, ami kiérdemelheti a zöld rendszámot.

Most pedig itt a Stonic, a legújabb crossover, ami olyan sikermodelleket vett a célkeresztbe, mint a Renault Captur és a Suzuki Vitara. A Kia újdonságának pedig mindene megvan ahhoz, hogy ezt válaszd a régebb óta piacon lévő konkurensek helyett. A sportos, fiatalos stílusú forma csak az egyik, a Stonic tele lesz modern kényelmi és biztonsági extrákkal.

Még nem sok mindent árultak el róla azon kívül, hogy megmutatták az első képeit, de azt már tudni lehet, hogy a Hyundai-Kia más típusaiból ismert motorok hajtják. Például az új ezer köbcentis, háromhengeres, turbós benzinmotor, és ha tartasz a kis turbóstól, akkor a régi vágású 1,25 és 1,4 literes szívómotorok, és egy 1,6 literes turbódízel is a kínálatban lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés