Bár a New York-i Autószalonon kedden leleplezett modell hivatalosan még csak tanulmány, az a képek alapján is egyértelmű, hogy nemsokára beindulhat a sorozatgyártása. Ugyan a kaliforniai cég nemrég anyagi nehézségekbe ütközött, amikor a minisztérium blokkolta egy állami hitel folyósítását, az Atlantic fejlesztéséhez sikerült bevonniuk négyszáz millió dollár magántőkét. A gyártás Delaware-ben, a General Motors volt gyárában zajlik majd.

Technikailag a Karmához hasonlóan egy hibridről van szó, amelyben a benzinmotor csupán elektromos aggregátorként működik. Az Atlantic orrában viszont a korábban használt GM kétliteres turbós négyhengerese helyett a BMW hasonló paraméterekkel rendelkező motorja dolgozik. Az alapból hátsókerék-hajtású modell rendelhető lesz összkerékhajtással is.

Az Atlantic a Karmához képest kompakt méretével, futurisztikus üvegtetejével és alacsony árával azokat a fiatal, környezettudatos, sportos, de nagyvárosi családokat célozza meg, akiknek az Audi A5 már nem elég.

Az adókedvezményekkel elért negyvenezer dolláros alapár nagyon jól hangzik, de Európában jobb elfelejteni: errefelé jóval vastagabb tárca kell majd az Atlantic-tulajdonláshoz.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.