A bemutató előtt kiszivárogtak a Jaguar crossover-tanulmányának képei, amely kicsit még az F-Type-ra is hasonlít.

Bár a crossover merőben eltér a Jaguar eddigi profiljától, a brit luxusautógyártó húzása teljesen érthető, hiszen a Lamborghinihez és a Bentleyhez hasonlóan ők sem szeretnének teljesen kimaradni abból a fellendülésből, ami a szabadidő-autók piacán tapasztalható az elmúlt években. Ugyan a Frankfurtban bemutatkozó C–X17 egyelőre csak tanulmány, egyáltalán nem lepődnénk meg rajta, ha záros határidőn belül követné a sorozatgyártott verzió is.

Ez már csak azért is valószínű, mert a C–X17 megjelenésében már most is nagyon közel áll egy szériaérett modellhez: a crossover nem szakadt el nagyon a Jaguar klasszikus formáitól, az elölről leginkább az XF-re hasonlító, hátsó lámpáiban pedig az F-Type-ot idéző autó koncept mivoltáról csak a szokottnál nagyobb kerekek, az érdekes formájú visszapillantó tükrök és a lökhárítókon látható színes szegélyek árulkodnak.

Sokkal inkább tanulmányautó-hangulatot áraszt a kocsi futurisztikus belseje, a letisztult, minimalista dizájnnal, geometrikus formákkal és nagy mennyiségű érintőképernyővel operáló belsőt ebben a formában biztosan nem fogjuk viszontlátni a gyártásra kész modellben.

A crossover egyik legnagyobb újdonsága viszont láthatatlan, ugyanis a C–X17 már a Jaguar új, könnyűszerkezetes platformjára épült, a hírek szerint pedig ugyanezt a moduláris platformot használják majd a 3-as BMW riválisának szánt XS-ben is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem várt személy lehet a Newey-utód az Aston Martinnál

Mindent tudsz a BMW 3-as sorozatáról? Mutasd meg ezzel a kvízzel!

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés