A Jaguar C–X75 talán a legmodernebb szupersportautó lehetett volna, de csak néhány prototípus készült belőle.

A hibrid hajtású X–C75 igazi mérnöki bravúrnak számít, hiszen az 500 lóerős teljesítményt egy mindössze 1,6 literes benzinmotorból varázsolták elő, amelyet kompresszorral és turbóval is megtámogattak. Az első kerekeket két, együtt 395 lóerős elektromos motor hajtja, így az autó összteljesítménye eléri a 862 lóerőt és az 1000 Nm nyomatékot.

A kocsi teljesítménye is figyelemre méltó, a 350 km/h fölötti végsebesség egyenesen a legjobbak közé tartozik. Ennek ellenére az autó szén-dioxid-kibocsátása csak 89 gramm kilométerenként, és tisztán elektromos üzemben is hatvan kilométert tud megtenni.

A kocsi sok tekintetben az idén bemutatott LaFerrarit és a McLaren P1-et is lenyomta volna, ráadásul mindezt évekkel ezelőtt hozták össze az angolok, tehát tényleg túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az egyik legjobb szupersportautóról maradtunk le a válság miatt, a Jaguarnál ugyanis úgy gondolták, hogy a nagyjából egymillió fontba (kb. 345 millió forint) kerülő autóra nem akadna elég vevő.

Ha nagy szerencsénk van, egy példányt azért így is elcsíphetünk külföldön, ugyanis a Jaguar hamarosan elárverezi az elkészült prototípusokat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve