Nem sikerülhet minden elsőre, és ennek nagyszerű bizonyítéka a Jaguar első önhordó karosszériás modellje, amit az ötvenes évek második felében gyártottak, és amit később Mark I-nek neveztek. A modern felépítése ellenére csalódást keltett a dinamikája, ezért Sir William Lyons, a Jaguar tulajdonosa úgy döntött, hogy alaposan felfrissítik a műszaki téren még mindig naprakésznek nevezhető modellt.

Grace, Space, Pace

1959-ben, a londoni autószalonon mutatkozott be a Mark II, ami első pillantásra nagyon hasonlított az elődjére, pedig jelentősen átdolgozták a karosszériát. Az övvonal feletti részen megnövelték az ablakfelületeket, karcsúbbak lettek a szélvédőoszlopok, az ablakkereteket krómmal emelték ki, és a hátsó ajtó kerete elnyerte a Jaguarra később is jellemző formáját. A műszerfalat is újratervezték, amit egészen a hetvenes évekig használt a márka.

Az új Jaguar elegáns vonalvezetését és figyelemreméltó teljesítményét a korabeli reklámja is kiemelte

– Grace, Space, Pace, amit úgy fordíthatunk: kecses, tágas, tempós. A Mark II-est háromféle soros hathengeres motorral szerelték. Az alapmodell a 2,4 literes, valójában 2483 köbcentis erőforrás volt 120 lóerővel, ezt követte a jóval sportosabb 3,4 literes, 210 lóerővel, és az amerikai piacra gyártották a 3,8 literest, 220 lóerős teljesítménnyel.

Rablóknak és pandúroknak

A Mark II a hatvanas évek egyik legdinamikusabb autója volt, ehhez továbbfejlesztették az első futóművét, az elődjéhez képest megnövelték a hátsó nyomtávját, és mind a négy kerekét tárcsafékek lassították. A négyfokozatú manuális helyett háromsebességes automatát lehetett választani, és bár a hátsó merev tengelyt és laprugókat megtartották, amivel a Mark II száz kilogrammal nehezebb lett az elődjénél, mégis jóval gyorsabb volt nála.

A csúcsmodell 8,5 másodperc alatt gyorsult százra, a végsebessége elérte a 200 km/órát. Az  időtlen eleganciájával

az angol arisztokrácia kedvence lett, de a dinamikája miatt a bankrablók is előszeretettel használták,

és rövidesen a brit rendőrség is rendszeresítette a típust, hasonló okokból. A Mark II a motorsportban is sikert aratott, a hatvanas évek elején túrakocsi-bajnokságokat nyertek vele, és a veteránversenyeken a mai napig bizonyítja a rátermettségét.

Daimler, de nem Benz

1962-ben még fényűzőbb változatban, Daimler márkanéven is megjelent a Mark II, amit 2,5 literes, 142 lóerős V8-assal szereltek. A nyolchengeres motorja nemcsak erősebb, simább járású és szebb hangú, de hetven kilogrammal könnyebb is volt a hathengeresnél, és a jobb súlyelosztás tovább javította az autó eleve kiváló vezethetőségét. A Connolly bőrrel és különleges fával borított utastere pedig tovább fokozta a luxushangulatát.

A 2,4 literes motor új hengerfejet kapott, amivel a teljesítményét 120-ról 133 lóerőre növelték, a végsebessége pedig elérte a 160 km/órát, ezzel újabb vásárlókat szerzett az addig mellőzött alapmodell. Az 1967-es ráncfelvarrással áttervezték a Mark II hátsó részét és karcsúbb lökhárítókat szereltek fel, de hogy versenyképes maradhasson az ára,

az utastérben használt anyagok minősége érezhetően romlott a korábbi évjáratokéhoz képest.

A korszakalkotó Mark II-nek hivatalosan nem lett utódja, amikor befejeződött a gyártása 1969-ben,

de a hatvanas évek elején hasonló koncepció szerint született meg az egy kategóriával nagyobb, 4,75 méter hosszú S-Type, aminek a nevét és stílusát a kilencvenes évek végén bemutatott szedán is viselte. 1968-ra pedig elkészült az XJ6 első generációja, ami ismét új korszakot kezdett a Jaguarnál, de az már egy másik történet.

(Képek: Jaguar, Getty Images)

Ez is érdekelhet: