A Jaguar sportmodellekért felelős részlege fennállásuk 25 éves évfordulója alkalmából egy igazán ütős és nagyon exkluzív, mindössze harminc példányban gyártott R modellel érkezett a New York-i Autószalonra.

A GT-ben ugyanazt a kompresszoros V8-ast találjuk, mint az alapjául szolgáló XKR–S-ben, ezért a teljesítmény nem változott: továbbra is 550 lóerő és 680 Nm nyomaték áll a rendelkezésünkre hatfokozatú automata váltón keresztül, az aerodinamikai fejlesztések miatt viszont az autó mégis jóval gyorsabb lett, mint az alapváltozat.

Az utcai versenyautó hatalmas, szénszálas első lökhárítót kapott, hátul pedig a szintén szénszálas anyagból készült szárny és egy új diffúzor határozza meg az összképet. A légáramlást segítik az autó oldalán elhelyezett szárnyak is, a motorhűtést pedig extra légbeömlő nyílások javítják. Az aerodinamikai fejlesztéseknek köszönhetően az autó maximális leszorító ereje eléri a 145 kilogrammot.

Az XKR–S GT-t a Jaguarok között egyedülálló módon szénszálas karbon-kerámia fékrendszerrel szerelték fel, amivel 21 kilogrammot spóroltak az autó tömegén, emellett az új F-Type-ból származó keményebb felfüggesztést és kifejezetten a GT-hez készült, 20 colos Pirelli Corsa abroncsokat kapott.

Enyhe szépséghiba, hogy a Jaguar minden exkluzivitás ellenére sem volt hajlandó 300 km/h fölé engedni az autó elektronikusan korlátozott végsebességét, de legalább a gyorsulása sokat javult, a százas tempót 3,9 másodperc alatt éri el.

A limitált szériás Jaguárt kizárólag Észak-Amerikában lehet majd megvásárolni, csekély 174 ezer dolláros (~41 millió forint) áron, a GT-ről kiadott videót viszont teljesen ingyen megnézhető.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.