Az Őfelsége titkosszolgálatában talán nem a leghíresebb James Bond-film, de sok szempontból különleges, akárcsak a filmben szereplő Mercury Cougar, ami most eladó.

George Lazenby csak egyszer játszotta el James Bond szerepét, és az 1969-ben bemutatott Őfelsége titkosszolgálatában a Blofeldet alakíto Telly Savalas mellett azért is érdekes, mert a történetben a 007-es ügynök megházasodik. A feleségét, Teresa di Vicenzo grófnőt Diana Rigg játszotta, akit a Trónok harcából is ismerhetsz, Olenna Tyrell szerepéből.

Tracy, ahogyan a James Bond-filmben hívták, egy vörös Mercury Cougar kabriót vezetett,

amire most a Bonhams aukcióján lehet lecsapni. A testvérmodelljéhez, a Ford Mustanghoz képest a Cougar mindig is inkább kényelmes túrakocsinak számított, de az erejére nem panaszkodhatsz: 1969-ben már 5,8 literes V8-as motorja volt, legalább 250 lóerővel.

A filmben szereplő vászontetős Mercury az utóbbi évtizedeket múzeumi kiállítási tárgyként töltötte, ezért teljesen újszerű állapotban van, még a forgatáshoz használt síléctartó és klasszikus fa sílécek is rajta vannak.

A decemberi árverésen 110-170 ezer euró közötti árat várnak érte, ami 40-60 millió forintnak felel meg.

(Képek: Bonhams, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Sean Connery legjobb pillanatai James Bondként

Képeken a 007-es ügynök szerepében.

Hatalmas csalódással nyitott a legendás hollywoodi relikviák árverése

Egy árva lélek sem licitált az aukció fénypontjának szánt tárgyra.

Az összes James Bond-film az HBO GO-ra kerül

Ráadásul már december 1-jén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés