Vajon itthon mennyi időbe telt volna?

Egy hete a japán Fukuoka városban beszakadt egy kereszteződésben az úttest, méghozzá teljes szélességében, mintegy négy sávon.

A hatalmas, 27 méter széles, 30 méter hosszú és 15 méter mély lyuk veszélyeztette a közeli épületeket és buszpályaudvart is. Igyekezniük kellett tehát a helyi hatóságoknak, és bele is húztak, ugyanis KÉT NAP ALATT meg is csinálták az utat.

Soichiro Takashima szerint az új útszakasz harmincszor erősebb, mint korábban volt.

Tudjuk, hogy a japánok egyedülállóak, ha valamit komolyan vesznek, és nem szeretünk negatívak lenni, hogy itt nálunk minden szar, de azért kicsit elgondolkodtunk, hogy nálunk meddig tartott volna ez a művelet, illetve, hogy két nap alatt mire jutott volna mondjuk a fővárosi, vagy valamelyik vidéki városunk önkormányzata.

Itthon mennyi idő lett volna ez a művelet?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni