A Toyota nem csupán egy-két járművet vagy eszközt villantott a jövőből a CES-en, hanem egy egész város koncepcióját. A Japánban épülő városban a jövő technológiáit tesztelik majd, mielőtt gyártásba kerülnek.

A Toyota egy egész város koncepcióját vázolta fel, amit néhány éven belül fel is építenek a Fudzsi-hegy lábánál Japánban. A 70,8 hektáros települést „szőtt városként” emlegetik, ugyanis átszövi majd a technológia: autonóm járműveket, robotokat és mesterséges intelligencia alapú megoldásokat fognak tesztelni, az energiaellátásáról napelemek és hidrogén üzemanyagcellák gondoskodnak.

A projekt költségéről egyelőre nem nyilatkozott a Toyota, de a becslések szerint a beruházás több milliárd dollárt jelenthet. Nem csak makettvárosról van szó, kezdetben kétezer embert költöztet ide a Toyota, a cég mérnökeit a családjaikkal együtt, hogy

élesben teszteljenek olyan technológiákat, amelyek csak évek vagy akár egy évtized múlva kerülnek a piacra.

A város tervezésére a dán Bjarke Ingelst kérték fel, aki a Google új főhadiszállását, valamint az újjáépülő World Trade Centert is megálmodta. A saját város lényege, hogy

ha tiszta lappal indulva, a semmiből építik fel, akkor könnyebben lehet beépíteni a modern technológiákat a település infrastruktúrájába.

Az épületekben elhelyezett szenzorok képesek lesznek felmérni a lakók egészségi állapotát,

mesterséges intelligenciával kitalálni az igényeiket, amiket robotok teljesítenek,

és az összes jármű önállóan közlekedik majd. A jövő városában a Toyota szívesen helyet ad kutatóknak is, hogy itt kezdjék el vagy folytassák saját projektjeiket.

Ez is érdekelhet:

Ha a hidrogén a jövő, akkor vezettük a jövő autóját

Elektromotor hajtja, és három perc feltölteni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
0% Naná, és nagyon keményen.
60% Igen, de menedzselhető.
40% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés