Juan Manuel Correa már tudatánál van, de 10 órás műtét vár vasárnap, ami egyébként jó hír, mert azt jelenti, hogy súlyosan sérült tüdeje megerősödött.

Az amerikai pilóta még augusztus végén szenvedett súlyos gerinc-, láb- és tüdősérüléseket az F2-es Belga Nagydíj tragikus kimentelű balesetében. Juan Manuelt mesterséges kómába helyezték tüdeje kímélése és megerősödése érdekében, amelynek hatására állapota olyannyira javult, hogy fel is ébresztették.

A család legfrissebb közleménye szerint Correa már tudatánál van és újabb (ortopédiai) műtétek várnak rá – az első vasárnap lesz és legalább 10 órás operációval kell számolni:

„Juan Manuel súlyos sérüléseket szenvedett, komplex műtéti beavatkozásra vannak szükségek. (...) Lehetőség szinten felmerült a sérült jobb lábának amputációja, de úgy döntött, hogy nem akar élni ezzel a lehetőséggel, az operációt választotta. Tudatában minden kihívásnak, amelyet ez jelent.”

Megvan, kik veszik át a tragikus F2-es balesetben elhunyt, illetve megsérült pilóta helyét

Egy abszolút újonc és az F2 egyik legtapasztaltabb versenyzője kap lehetőséget.

(Forrás: JM Correa, fotó: Formula 2)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni