Max Verstappen idénybeli 14. győzelmére váltott a pole pozícióját.

Max Verstappen még kétszeres világbajnokként szerezte meg a pole pozíciót a Katari Nagydíj pénteki időmérőjén, ám a vasárnapi futamon már háromszoros világbajnokként foglalhatta el első rajtkockát – íme a dohai rajtrács (Carlos Sainz Jr. nélkül, aki üzemanyag-probléma miatt nem vehet részt a versenyen):

Különleges szabályt hozott az FIA a futamra: a gumik biztonsági aggályai miatt a versenyzők csak 18 kört tehetnek meg egy-egy szett abronccsal – a használtak esetében a korábban megtett körök is beleszámítanak a limitbe. Ezzel gyakorlatilag kötelezővé tették a három kerékcserét az 57 körös verseny során.

Rögtön kisebb drámával indult a katari verseny, a Mercedes pilótái ugyanis már az első kanyarban összeütköztek egymással – Lewis Hamilton ment bele George Russellbe, előbbi ki is esett:

Az eset miatt az egyébként második helyről induló Russell visszacsúszott a mezőny végére, ám ez/Hamilton sem tudta teljesen tönkretenni a versenyét, a fiatal brit komoly felzárkózásba kezdett, és végül a negyedik helyen intették le. Nagyot mentett.

A Katari Nagydíj természetesen Verstappen – idénybeli 14. és pályafutása 49. – győzelmével zárult*, mögötte a McLaren kettőse fért oda még a dobogóra sorrendben Piastrival és Norrisszal.

A Katari Nagydíj végeredménye:

A szezon két hét múlva az Amerikai Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Formula1.com, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Földbe állt a Forma–1 iránti érdeklődés

Egészen egyszerű oka van ennek.

Kiválasztották a 11. Forma–1-es csapatot

Nagyon-nagyon közel került a Forma–1-hez az amerikai istálló.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Ámokfutása után eltiltás fenyegeti Magnussent

Nem ismer akadályt a Land Rover Defender Octa

További cikkeink a témában