A lowrider nagyon amerikai, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne szovjet autókat is építeni ebben a stílusban, mint ez a Volga is bizonyítja.

1978-ban, amikor ez a Volga elkészült a gorkiji autógyárban, a Szovjetunióban még senki sem ismerte a lowrider stílust. Az amerikai klipekkel együtt csak a kilencvenes években érkezett az országba, ekkor épültek az első orosz lowrider autók is. Jellemzően a 24-es Volgából, mert ennek a formája hasonlít a leginkább a tipikus lowrider Chevrolet Impalához.

A képeken látható példány nemrég épült Kazahsztánban, és a lowrider stílus minden jegyét megtalálod rajta.

A lowrider nem csak az állítható futóműről szól, ott vannak még a krómozott sokküllős kerekek, a fehér oldalfalú abroncsok, a karamellszínű fényezés és a bőrhatású tetőbevonat, hogy csak egy párat említsünk.

A karosszériát aprólékos festéssel is díszítették, és ennek mintája a korábbi kazah főváros Almati tévétornyát mintázza, így lesz igazán helyi stílusú ez a Volga lowrider.

(Képek: Vladislav Voronets)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
78% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni