A Forma–1 és a Red Bull sztármérnöke, Adrian Newey elismerte, hogy elszúrták az RB19-et.

A Red Bull az egyetlen csapat az F1 mezőnyéből, amely képes nemcsak lépést tartani, de meg is szorongatni a Ferrarit és a Mercedest az elmúlt években, és mindezt úgy, hogy autójukat gyengébb erőforrás hajtja, mint az említett két topcsapatot.

Az idei szezonra az RB megszabadult a Renault-tól és Honda-motorra váltott, ami az eddigiek alapján jó döntésnek bizonyult, ugyanakkor Adrian Newey szerint ezzel együtt az is kiderült, hogy az energiaforrás túl jó az RB19 kasztnijához:

„Kegyetlenül őszinte leszek: ami a karosszériát illeti, egyelőre nem olyan jó az autónk, mint szerettük volna. Rendbe kell tennünk.”

2019 -ben a Red Bull két futam után a harmadik helyen áll a konstruktőrök versenyében, két pilótája összesen 31 pontot autózott össze. Max Verstappen hozott egy 3. és egy 4. helyezést (27 pont), míg a Toro Rossótól előléptetett Pierre Gasly egy 11. és egy 8. helyezést (4 pont) tudott felmutatni – utóbbitól nem titkoltan többet várnak az istállónál.

A Red Bull már sejti, mi lehet a Ferrari rejtélyes gyorsaságának oka

Különös dologra lett figyelmes Chris Horner a Ferrari garázsánál.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés