Még mindig csak hatvankét éves lenne Kesjár Csaba, akinek huszonhat éves életút is elég volt arra, hogy sokszoros bajnokként ő legyen az első magyar, aki Forma–1-es autót vezethet, és az első, akiről leendő Forma–1-es pilótaként beszéltek. Barátai maximalizmusát dicsérik, a közös csúszkálásokról, bulikról mesélnek, és arról, szerintük kizárt, hogy Csaba egyenesen nekimegy a szalagkorlátnak, ha eszméleténél van.
„Nem állt meg az autó. Majd letörtem a fékpedált, úgy tiportam, de nem fogott” – idézte fel a Forma–1-es versenyautóban szerzett egyik első élményét Kesjár Csaba egy 1987-es tévériportban. Nem szóltak neki ugyanis, hogy a Forma–1-es autókban hidegen ennyire gyenge a fékhatás, ezért felváltott hatosba, aztán alig bírta bevenni a kanyart. Egyszerre történelmi és félelmetes mondatok: annak az akkor huszonöt éves férfinak a szavai, aki addigra
kétszeres gokart magyar bajnokként, négyszeres Formula Easter magyar bajnokként, Formula Ford osztrák bajnokként, abszolút magyar bajnokként és hegyi bajnokként első magyarként kapott lehetőséget arra, hogy Forma–1-es autót vezethessen.
Azé a Kesjár Csabáé, akiről mindenki azt gondolta, hogy a három hungaroringi próbakört jóval több követi majd, ő lesz az első Forma–1-es magyar pilóta, és ott sem csak a futottak még kategóriában. Kesjár Csabáé, aki egy évvel később, az NSZK Forma–3-as bajnokságának egyik edzésen vesztette életét, mert nem tudott bevenni egy kanyart, és fékezés nélkül, körülbelül kétszázas tempóval kettéhasította a szalagkorlátot. Azonnal meghalt.
„Nekem nincs időm félni”
„…Azon dolgozom, hogy amit csinálok, egyre jobb legyen. Hogy megközelítse a tökéletességet. Aki a legjobban közelíti meg a tökéletest, azt intik le elsőnek. Isteni érezni, hogy például a századik körnél mennyivel kiforrottabbak, könnyedebbek a mozdulataim. Aprólékos, sziszifuszi munka: század- és ezredmásodperceket lefaragni az időből.
– A félelmet le tudja küzdeni?
– Ha a félelem érzése megvan az emberben, nem hiszem, hogy el lehet nyomni. De nekem nincs időm félni. Csak arra figyelek, hogy minél pontosabb legyek, minél később fékezzek és minél hamarabb gyorsítsak ki. Ez van a fejemben, és nem tudok másra figyelni.”
(Ilyen csak a mesében van – interjú Kesjár Csabával, Családi lap, 1988. február. Harle Tamás: Az utolsó 26 óra c. könyve nyomán)
Sikerszéria
1977-ben kezdte a versenyzést, korábban vízilabdázott. A Kesjár név addigra jól ismert volt a motorsportban: Csaba nagyapja motorozott, édesapja motor-, motorcsónak- és autóversenyek sorát nyerte – Csaba féltestvérével például a második Mecsek-ralit –, de Kesjár Csabára sem csak a családneve miatt figyelt fel a szakma. Mint annyi későbbi Forma–1-es versenyző, ő is gokartba ült először, csak 1982-ben szerzett autóversenyzői igazolványt, hogy már abban és az azt követő három évben is magyar bajnok legyen.
1986-ban már a Forma Ford 2000-es kategóriában állt rajthoz az osztrák bajnokságban, amelyet rögtön megnyert, hegyi versenyeken az övénél erősebb autókat győzött le.
Vitathatatlan tehetség volt, a Forma–1-be kerülésnek viszont ez csak az egyik feltétele. A másikról, a pénzről a mögé álló támogatók gondoskodtak, így kerülhetett 1987-ben a nyugatnémet Forma–3000-es bajnokság egyik legnevesebb csapatához, a Schübelhez. Az akkor új Hungaroringen pedig a Zakspeed csapat ezer lóerős Forma–1-es autóját is kipróbálta – erről mesélt az említett riportban is.
Idő a karrierre, idő a szórakozásra
Tudatosan készült az autóversenyzés csúcskategóriájába, de nem csak ez töltötte ki az életét. „Ha a saját maga által felállított mércét teljesítette, bezárta a műhelyajtót” – mondja egyik legjobb barátjáról Szikszay Attila, aki profi teniszezőként hamar megtalálta a közös hangot Kesjárral. Mindketten komolyan vették a karrierjüket, tudták, mikor ne zavarják egymást telefonon. „Utána viszont minden ökörségben benne volt” – emlékszik Szikszay.
„Volt, hogy tojással dobálóztunk, együtt szórakoztunk, együtt csajoztunk, együtt nyaraltunk, gondoltunk egyet, másnap kimentünk Zakopanéba síelni, átalakítottuk Csabi csapatbuszát, és abban szilvesztereztünk – minden ökörségben benne volt, így eresztette ki a gőzt” – meséli a Six becenevű barát, aki a Lazaracing nevű veteránautós versenycsapatában csapattagként tüntetette fel Kesjárt.
A csapat és a baráti társaság másik tagja Nagy Péter. A Kusza becenevű repülőmérnök Six jó barátjaként ismerkedett meg Csabával, akinek épp nem volt szerelője; Kusza repülők helyett hamarosan már Kesjár autóit javította. Ő is Csaba eredménycentrikusságát emeli ki. „Ha kimentünk motorozni egy parkolóba, vagy gokartozni a kecskeméti pályára, csak a gyorsaság számított,
mindig nyerni akart.
Amikor viszont leszállt a motorról vagy kiszállt a gokartból, mindenkinek segített, tanácsokat adott, hogy milyen íven menjen, hogy lehet még jobb.”
Ha leesett a hó, külön egyeztetés nélkül is mindhárman tudták, fél óra múlva a Városligetben találkoznak majd. Órákat csúszkáltak, de nem csak élvezetből: megbeszélték egymás hibáit, gyakoroltak, tanultak, ahogy a filmekben lévő karambolokat is elemezték. Együtt voltak egész nap, aztán együtt mentek bulizni, amikor pedig Kesjár a Schübelhez igazolt, Kusza oda is követte.
Tehetség és pénz
„Az F1-be egy út van: ha befizeted magad” – mondja az egyetlen lehetőséget Szikszay Attila, de azt elismeri, az már a tehetségtől függ, hogy egy gyenge, vagy egy akár a győzelemre is esélyes csapathoz szerződtetik az embert. A Kesjár Csaba és apja, Kesjár János által kinézett Schübel az utóbbi volt, egy évvel korábban bajnokot adtak, ahhoz, hogy Csaba náluk versenyezhessen, évi 450 ezer márka kellett. Ezt a pénzt a Hungexpo, két külföldi és egy magát megnevezni nem kívánó cég teremtette elő úgy, hogy értékesítették a versenyautó és a ruházat meghatározott hirdetési felületeit. Az 1991-ig érvényes szerződésben arra az esetre is kitértek, ha Csabát közben meghívnák a Forma–1-be.
Elveszthette az eszméletét
1988. június 24-én a nürnbergi Norisringen tartották a versenyhétvége edzését. Minden a szokásos módon zajlott egy darabig.
„Vártuk a bokszban, de nem jött, csak a többiek. Gondoltuk, biztos összetörte az autót, de poszton kellett maradnunk, hogy rögtön nekiállhassunk a javításnak, ha begurul a kocsival. Nem jött. Majd hozza a tréler, gondoltuk. Akkor hallottuk csak, hogy Csaba balesetet szenvedett, mentőhelikopter jött érte.
Reménykedtünk, hogy ha meg is sérült, talán nem akkora a baj – idézi fel élete legszörnyűbb perceit Kusza, aki a tragédia óta senkinek nem nyilatkozott az esetről. Csaba a barátom volt, és az élő barátomra szeretnék emlékezni” – magyarázza.
Szikszay Attila egy benzinkútnál tudta meg a hírt – éppen a futamra tartott Németországba. Meggyőződése, hogy Csaba nem volt magánál, ezért nem tudta bevenni a kanyart. „Olyan helyen történt a baleset, ahol rengeteg lehetőség lett volna korrigálásra. Ha nem fogott a fékje, visszaválthatott volna, befordíthatta volna a kocsit, vagy legalább a bukótérbe, a szalmabálák és a gumifal felé kormányozhatott volna. Csaba profi volt, évek óta versenyzett, rutinból is megtette volna” – mondja Six, és elmesél egy esetet, amikor ő vitte kórházba Csabát, mert veseköve miatt mozdulni sem tudott. Eszméletvesztésre gyanakszik, ezt sejtetik azok a beszámolók is, amelyek szerint féktávon Csaba gázzal ment.
A baleset után azonnal lezárták a Schübel-istállót. A csapatnál a Forma–1-hez hasonló szigorú szabályok voltak érvényben, legendás volt a csapatvezető, Horst Schübel pedantériája, aki másfél órás futóműpucolás után is talált poros részt. Arra is odafigyeltek, hogy a fehér kesztyűjük tiszta maradjon, a versenyautót pedig többszörösen is ellenőrizték. Először az egyik szerelő egy lista alapján, aztán őt egy másik, majd a csapatfőnök mindkettejüket, az elvégzett munkát pedig mindenki az aláírásával igazolta.
A vizsgálat egy hónapig tartott, nem találtak műszaki hibára visszavezethető okot.
A hírek a fékfolyadék elfogyásáról, beakadt gázpedálról, szándékosságról és öngyilkosságról is szóltak az eszméletvesztéses elmélet mellett – utóbbit Kesjár súlyos fejsérülése miatt nem lehetett orvosilag igazolni vagy cáfolni. Kusza a csapatnál maradt: „Meghalt egy barátom, de a csapat a családom volt. Rosszabb lett volna, ha hazajövök.”
Barkas, iskola, kiállítás
Ma lenne hatvanéves az első magyar, aki Forma–1-es autót vezetett, és aki – pályafutása alapján – néhány évvel később talán már igazolt versenyzőként állandó résztvevője lett volna a Forma–1-es futamoknak. Ez csak feltételezés, a bajnoki címek viszont tények, és csak az alapján is a magyar motorsport egyik kiemelkedő alakja volt Kesjár Csaba.
Harle Tamás Az utolsó 26 óra címmel könyvet írt róla, egy évvel halála után a Budapest Sportcsarnokban egy Kesjár Csaba emlékkiállítás feliratú Barkasban állítottak ki néhány serleget, Delhusa Gjon dalt írt róla, 1992-ben az egyik budaörsi iskola vette fel Kesjár Csaba nevét, ahol kiállították Kesjár bukósisakját, overallját és trófeáit is. Az iskola honlapján azt írják Kesjárról: „e rövid életúttal is bebizonyította, hogy a képességekre építve, szorgalommal, kitartással el lehet érni a kitűzött célokat, a legjobb eredményeket”.
2018-ban vitatott művészi értékű emlékművet avattak a tiszteletére Zuglóban. Kesjár Csaba neve mégsem közismert, ezt fájlalja Szikszay Attila és Nagy Péter is. Lehetőségeik szerint mindent megtesznek emlékének ápolásáért, minden összejövetelükön felelevenítik a közös élményeket – éjszakába nyúló sztorizgatások ezek.
Kesjár Csaba halálával nem tűnt el a Kesjár név a magyar motorsportból, Csaba unokaöccse, Kiskesó, azaz ifj. Kesjár János rali- és pályaversenyeken is indult, de nem ért el Csabához hasonló sikereket.
(A cikk 2012-es megemlékezésünk frissített változata. A fotókat köszönjük a Lazaracingnek, a cikkben szereplő információk részben Harle Tamás: Az utolsó 26 óra c. könyvéből származnak. Nyitókép forrása: Fortepan/Szalay Béla)