Szuperautónak néz ki, és vezetés közben is annak érzed a BMW i8-at, de a teljesítménye nem számít rekordnak. A következő generáció változtat ezen.

Három elektromotorral a jelenlegihez képest kétszer akkora teljesítményre lehet képes a BMW i8 következő generációja az Automobile magazin cikke szerint. A mostani modell a felfelé nyíló ajtókkal és a lélegzetelállító formájával szuperautónak néz ki, de az 1,5 literes, háromhengeres benzinesből és az elektromotorból leadott 362 lóerő nem az a teljesítmény, ami mindent vinne az autós kártyában. Még akkor is, ha ez vezetés közben a legkevésbé sem érdekel téged.

De a hírek szerint a következő generációs BMW i8 már minden szempontból felveszi a versenyt egy Ferrarival vagy Lamborghinivel. A jelenlegi benzines-elektromos hibrid hajtás helyett három, egyenként is 270 lóerős elektromotort kap az autó, a kombinált teljesítménye pedig 750 lóerőre várható, ami több mint kétszerese a jelenleginek. Az egy feltöltéssel 480 kilométeres hatótávú új i8 vezetését hátsókerék-kormányzás és aktív futómű teheti tökéletessé.

Erre a lépésre azonban még legalább öt évet várnunk kell. Addig is azonban nemsokára felfrissíti a jelenlegi i8-at a BMW, és ha hinni lehet az értesüléseknek, akkor a teljesítményét is megnövelik: 362 helyett körülbelül 450 lóerőre számíthatunk. Nem mintha a jelenlegi i8 így ne lenne elég izgalmas…

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve