Spoiler: az Aston Martin döntése nincs összhangban a pletykákkal.

Az Aston Martin is felfedte jövő évi pilótapárosát, bár a sajtóban megjelent pletykák azt sugallták, hogy a hosszan elhúzód bejelentés hátterében Sebastian Vettel távozása állhat, ez nem következett be, ugyanis a csapat hivatalosan is közölte, hogy

2022-ben is Sebastian Vettel és Lance Stroll marad az istálló két versenyzője.

A négyszeres világbajnok második, míg Stroll a negyedik idényét kezdi meg az Aston Martinnál (korábbi nevén: Racing Point).

„Alig várom, hogy a következő generációs F1-es autókkal versenyezhessek. Ugyan másképp fognak kinézni, de az új technikai szabályoknak köszönhetően olyan autókkal mehetünk, amelyekkel sokkal közelebb kerülhetünk egymáshoz”

– mondta Vettel, aki szerint a változások miatt minden csapat a nulláról fog indulni.

„Ez nagyszerű lehetőség nekünk, hiszek a csapat erejében, és már most várom a 2022-es idényt.”

Az Aston Martin bejelentésével így már csak a Haas keresi pilótáit a következő évre, valamint az Alfa Romeo Valtteri Bottas mellé.

Eközben...

Így reagált Hamilton Russell érkezésére

Két képet is posztolt a posztszöveg mellé.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.