Megérkezett az FIA hivatalos indoklása.

Oscar Piastri csak az ötödik lett a Lando Norris győzelmét hozó a São Pauló-i Nagydíjon, miután egy korai ütközés miatt időbüntetést kapott, amiért egy biztonsági autós fázist követő újraindításnál talán túlságosan is bátran próbálta megelőzni Andrea Kimi Antonellit és Charles Leclerc-t. A manőver Leclerc kieséséhez, Piastri esetében pedig tíz másodperces büntetéshez vezetett (és még két büntetőpontot is kapott*) – így történt:

Ezzel a manőverrel csinálhatott Piastri világbajnokot Norrisból

A São Pauló-i Nagydíjon (is) hibázott Oscar Piastri, ami könnyen lehet, hogy eldöntötte a világbajnoki cím sorsát.

Piastri értetlenül áll a büntetése előtt, de nem tehet mást, mint elfogadja a versenyfelügyelők döntését, akik a hivatalos dokumentumban a következőképpen indokolták a büntetést és annak mértékét:

„A biztonsági autós újraindításnál a hatodik körben a 81-es autó (Piastri) megpróbálta megelőzni a 12-es autót (Antonelli) az 1-es kanyar belső ívén. Ezzel azonban Piastri nem hozta létre a szükséges átfedést sem a kanyar bejáratánál, sem az apexnél, mivel az első tengelye nem volt egy vonalban a 12-es autó tükrével, ahogyan azt a kanyar belső ívén történő előzésekre vonatkozó irányelvek előírják.

Piastri a fékek blokkolásával próbálta elkerülni az ütközést, de nem sikerült, és nekiment Antonellinek. Ez a kontakt másodlagos ütközést okozott a 16-os számú autóval (Leclerc), aki a külső íven haladt, és emiatt kénytelen volt feladni a versenyt. Piastri ezért teljes mértékben felelős az ütközésért. A tíz másodperces időbüntetés és a két büntetőpont megfelelő és összhangban áll a közelmúltbeli precedensekkel.”

Büntetőpont

*A Formula–1-ben 2014 óta van érvényben a büntetőpontrendszer, aminek lényege, hogy a versenyzők büntetőponto(ka)t kapnak a különböző szabályszegésekért, aki pedig tizenkét hónapon belül tizenkettőt összegyűjt, azt automatikusan eltiltják egy versenytől, ugyanakkor tizenkét hónap után nullázódnak a pontok – a sportág történetében egyszer fordult ilyen elő, éppen a tavalyi szezonban.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Piastri értékelte a bajnoki esélyeit

Oscar Piastri feladta volna a reményt?

Így néz ki a világbajnoki pontverseny a São Pauló-i Nagydíj után

Mutatjuk az egyéni és a konstruktőri világbajnoki tabellát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés