Sok autógyártó dolgozik már az önvezető autókon, de a sorozatgyártásig egyelőre csak a vezetőt segítő asszisztensek jutottak, a Tesláé is ilyen. Most egy feltörekvő kínai márka, a Byton ígéri, hogy elsőként kezdi gyártani a teljesen önvezető elektromos szedánját.

Még csak fél év telt el a Byton bemutatkozása óta, máris itt a második nagy dobásuk. A kínai autómárka első prototípusát a Las Vegas-i elektronikai kiállításon mutatta be, az időközben M-Byte néven emlegetett SUV érdekessége az egész műszerfalat átfogó, 49 colos színes képernyő volt, ami még tévének is méretes lenne.

Most pedig itt a második tanulmányautó, amit ötletesen K-Byte névre kereszteltek, és amit az első teljesen önvezető autónak ígérnek. Sok gyártó kísérletezik már a megoldással, de a Byton a tervek szerint a 2020-ban végzett tesztek után 2021-re sorozatban is gyártaná a vezető beavatkozása nélkül közlekedő, lidar segítségével tájékozódó elektromos szedánokat.

A teljesítményéről még nem árultak el részleteket, de abból, hogy ugyanarra az alapra épül, mint az M-Byte, már sokra következtethetünk. A gyártáshoz közelebb álló SUV ugyanis két változatban jön: az egymotoros 272 lóerős lesz, 400 kilométeres hatótávval, a kétmotoros összkerékhajtású pedig 475 lóerős, 520 kilométeres hatótávval.

Nézd meg a másik modellt belülről is:

Ilyen széles képernyőt autóban még nem láttunk

Tévének is méretes lenne a Tesla-ellenfél Byton kijelzője.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés