Max Verstappen idei negyedik győzelmét aratta a Kínai Nagydíjon, Lando Norris pedig ügyes taktikával megszerezte a második helyet.

Négy év kihagyás után újra rajthoz állt a Formula–1 mezőnye a sanghaji pályán, és a Kínai Nagydíj papírforma szerint indult: Verstappen és Pérez szerezte meg az első két helyet, ami egyben a Red Bull századik pole pozíciója is volt. A legutóbbi, 2019-es sanghaji futamon győztes Lewis Hamilton már a Q1-ben hibázott, és csak a 18. helyről vághatott neki a versenynek.

A rajtnál nem is az volt az érdekes, hogy Max Verstappen azonnal elhúzott, hanem inkább az, hogy a második sorból rajtoló Fernando Alonso olyan jól helyezkedett, hogy Pérezt megelőzve feljött a második helyre. Az Aston Martin pilótája a mezőny többi részétől eltérő taktikát választott, három kerékcserével lágy gumikon autózott, ami végül a hetedik helyre volt elég.

Max Verstappen ezúttal is megállíthatatlan volt, csak a kerékcserék idejére kellett átadnia az első helyet, még az sem zavarta meg, hogy kétszer is Safety Car gyűjtötte össze a mezőnyt, elvéve az előnyét. Az egyik alkalommal Valtteri Bottas autója állt le, amit a kelleténél több időbe telt letolni a pálya széléről, majd az újraindítás után két ütközés is történt.

A feltorlódó autósorban Lance Stroll számolta el a féktávot, és még ő volt felháborodva, amiért belement Daniel Ricciardóba, de összeakadt Kevin Magnussen és Juki Cúnoda is. A helyzetet ügyesen használta ki Lando Norris, akinek csapata egykerékcserés taktikát választott, így sikerült Sergio Pérez előtt a második helyen végeznie, ez pedig már a tizenötödik dobogója volt.

Lewis Hamilton az autó egyensúlyára panaszkodott, végül csak sikerült a tizennyolcadik helyről a kilencedikre felzárkóznia, csapattársa, Russell a hatodik lett Alonso előtt. Nem volt az igazi a két Ferrari versenytempója sem, Leclerc és Sainz végül a negyedik és ötödik helyen futottak be. Oscar Piastri és Nico Hülkenberg is pontot szerzett a Kínai Nagydíjon.

Ricciardo egy ideig tartotta magát, de mivel az autója megsérült az ütközésben, jobbnak látta feladni a versenyt, míg a nekiütköző Stroll a tizenötödik helyen célba ért. A verseny nagy pillanatát hozta, hogy Csou Kuan-jü egészen elérzékenyült a tizennegyedik helyen célba érve, húsz évvel azután, hogy gyerekkorában még nézőként volt ott a Kínai Nagydíjon.

A 2024-es Kínai Nagydíj végeredménye:

A sorozat két hét múlva a Miami Nagydíjjal folytatódik május 3-5. között.

(Képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

A Red Bullok mellett Lewis Hamilton is nagyot ment a szezon első sprintfutamán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

Szaftos húsokért, bomba jó sörökért és lazán elegáns hangulatért ide kell beülnöd

Egy merőben váratlan helyre igazolhat Sainz

További cikkeink a témában