A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nem tudja kivel pótolni a Ferrarihoz távozó kulcsemberét, egy hete maradt rá.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

Az történt, hogy a Ferrari leigazolta az FIA-tól Laurent Mekiest, aki 6 hónap F1-mentes kényszerpihenő után, szeptember 20-án kezdheti meg ténykedését a maranellóiaknál.

Az FIA pedig gondban van, ugyanis a megüresedett versenyigazgató-helyettesi posztra nem nagyon találnak embert – bárkit nem lehet csak úgy kijelölni, mert elég komoly képzés előzi meg a dolgot.

Ez a tisztség pedig eléggé fontos, például a versenyigazgató-helyettes felügyeli a futamokon a rajtrácsot, a felvezető kört, a rajtot és az első köröket, és ő dönt a Safety Car pályára küldéséről és a piros zászlóról, vagyis versenyirányítási fealdatai vannak.

Kézenfekvő megoldás lenne, ha Mekies elődjét kérnék fel, ám Herbie Blash – aki 1996 és 2016 között látta el ezt a pozíciót – nem tudja vállalni, legalábbis a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat nem, ugyanis azzal egy időben rendezik a következő Superbike-fordulót, ahol kötelező jelenése lesz a Yamaha menedzsmentjének tagjaként. A későbbiekre viszont megoldást jelenthet.

 

A csapatok sem annyira boldogok a Ferrari húzásától:

A McLaren árulónak nevezte a Ferrarit, és nem is alaptalanul

Várható volt, hogy balhé lesz a Ferrari új igazolásából.

(Fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Hold körüli infrastruktúra egyik alapkövét rakhatja le egy magyar vállalat

A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága

A meccsnézés utáni rendrakást erre az ügyes takarítógépre bíztuk

A Player kérdése: Neked mi a tuti tipped a kánikulára?
19% Extra sok folyadék=sör
26% Extra sok folyadék=nem sör
21% Klíma egész nap
34% Ha tehetem, nem mozdulok ki otthonról