Drámai este volt.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Aki ébren maradt, komoly izgalmakat láthatott. Na nem a meccs nagy részében, mert az német labdabirtoklási fölényt és kevés lendületet hozott. Ellenben két gólt: a nem épp égimeszelő Enciso révén fejjel a paraguayiak szereztek vezetést még az első félidőben, aztán a BL-döntőben is gólt szerző Kai Havertz egyenlített, ugyancsak fejjel.

Az eredmény nem változott a rendes játékidőben, így következett a hosszabbítás, ahol a német Jonathan Tah a 102. percben gólt fejelt, ám a játékvezető VAR-ozás után végül elvette a találatot.

Jöhetett ezek után a vb első tizenegyespárbaja, méghozzá rögtön egy hibával (Havertz lövését védte Gill). A németektől később Woltemade is kihagyta, de szerencséjére a paraguayiak is hibáztak kétszer.

A hatodik körben Tah kapu fölé bombázott, Canale viszont belőtte a maga tizenegyesét, vagyis óriási meglepetésre Paraguay búcsúztatta az esélyesek között emlegetett német válogatottat és bejutott a legjobb 16 közé!

Németország a 2022-es torna után megint korán köszönt el a vb-től, akkor a csoportküzdelmek során esett ki.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Brazília a tűzzel játszott, de nem égett meg a foci-vb-n

Először a 96. percben vezettek a brazilok, de továbbjutottak.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Több mint 700 drónt fogtak el a foci-vb miatt lezárt légtérből

A Player kérdése: Külföldi vagy hazai nyaralás?
45% Külföldi
24% Hazai
31% Idén egyik sem
Hirdetés