A Volvót birtokló kínai Geely új márkája a Lynk & Co, amivel hamarosan meghódítanák az európai piacot, és amivel indulnak a túraautó-világkupán. Most ennek a versenyautónak építették meg a közúton is használható, rendszámos változatát.

Mostanra neked sem újdonság, hogy a Volvo tulajdonosa a kínai Geely, de már az is látszik, hogy emiatt kár lenne aggódnod, hiszen a svéd márka azóta talán még izgalmasabb újdonságokkal jön ki.

A Tesla Model 3 legnagyobb ellenfele lesz az új Polestar 2

500 kilométeres hatótáv 40 ezer euróért.

A Geely közben egy másik márka bevezetésén is dolgozik, ez a Lynk & Co, amit csak online lehetne megrendelni, és ami a minőségében felvenné a versenyt a legjobb európai konkurensekkel. A márka idén a túraautó-világkupán is indul.

A felkészítő csapata nem lesz más, mint a Cyan Racing,

az a svéd csapat, amit korábban Polestar néven ismerhettél, amíg a Volvo saját márkájává nem tette a nevet, és ami korábban a Volvo gyári versenyautóit is építette. Tudják tehát, hogyan kell ütőképes versenyautót faragni, és már be is mutatták az idei gépet, ami egy lépcsőshátú modellre, a 03-ra épül. Most ebből készítettek közúton is használható változatot.

A Lynk & Co 03 Cyan Concept nem sokban különbözik a versenyautótól, és ez a technikájára is igaz.

A motorja egy kétliteres, négyhengeres benzines, annyira felhúzott turbóval, hogy a teljesítménye 528 lóerő, a legnagyobb nyomatéka 504 Nm lett. A hatfokozatú szekvenciális váltóval szerelt elsőkerék-hajtású szedán ezzel 4,4 másodperc alatt gyorsul százra, és 10 másodpercen belül a kétszázat is eléri, a végsebessége 310 km/óra.

A brutális teljesítményű szedán forgalmazását egyelőre nem tervezik,

de a WTCR-ben nagy erőkkel indulnak. Michelisz Norbinak és Tassi Attilának nem lesz könnyű dolga, hiszen a Cyan Racing négy autójában olyan ászok vezetnek majd, mint a négyszeres világbajnok Yvan Muller, a háromszoros vb-győztes Andy Priaulx és a 2017-es bajnok Thed Björk.

Ez is érdekelhet:

Most éppen ez a kínai autó jönne Európába

Nem akármilyen, hanem az Év autója díjat nyert Volvo XC40 rokona.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve