„Véget kell vetni a vérontásnak a román utakon.”

Romániában a kormány csütörtökön a közlekedési szabályok szigorításáról fogadott el rendeletet, amelynek alapján ezentúl a vezetői jog felfüggesztésével büntethetik az erőszakos járművezetőket. A rendelet

bevezeti a KRESZ-be, és kihágásnak minősíti az „agresszív vezetés” fogalmát.

Ezt az a járművezető követi el, aki

  • másik járművet veszélyesen megközelítve, indokolatlan fékezéssel vagy más módon próbálja megfélemlíteni (leszorítani) annak vezetőjét;
  • villogással, dudálással követeli, hogy az előtte haladó szabadítsa fel a sávot;
  • a forgalmi sávok között cikázik;
  • a kerekeket pörgetve indul;
  • kétkerekű járművet egy keréken vezet;
  • szándékosan megcsúsztatja a jármű kerekeit;
  • kézifék berántásával fordítja vissza járművét;
  • a környezetét zavaró módon, hangosan túráztatja a motort.

Az agresszív vezetést a második szabálysértési kategóriába sorolja a román KRESZ, vagyis ezért nemcsak 580-725 lejes (kb. 42-52 ezer forint) pénzbírság jár, hanem 30 napra bevonják a jogsit is. Ha az erőszakos vezetés anyagi kárral járó balesetet eredményez, a bírság 870-1160 lej (kb. 62-84 ezer forint), a jogosítványt pedig 60 napra függesztik fel.

A rendelet súlyosabb (1305-2900 lejes, vagyis kb. 94-209 ezer forint) bírsággal bünteti és a vezetői jog 90 napos felfüggesztésével bünteti azokat, akik indokolatlan módon az autópálya leállósávjában közlekednek, és 120 napra növeli a jogosítvány-felfüggesztés időtartamát azok esetében, akik

  • visszafordulnak, vagy az autópályán a forgalommal ellentétes irányban haladnak;
  • tiltott helyen hajtanak át másik pályaszakaszra;
  • a tilos jelzés ellenére áthajtanak vasúti átjárón.

Nemcsak az agresszív, hanem a gyorshajtó vezetők ellen is szigoróbban fellépnek

A gyorshajtás büntetésében új küszöböt vezetnek be: 120 napra felfüggesztik a vezetői jogát annak a sofőrnek, aki több mint 70 km/h sebességgel lépi túl az adott szakaszon megengedett maximális sebességet. Eddig a 90 napos eltiltás volt a legsúlyosabb büntetés, amelyet az 50 km/h-nál nagyobb sebesség-túllépés esetében szabnak ki. Az elsőbbségadás elmulasztásáért és szabálytalan előzésért kirótt büntetés is szigorodott: az eddigi 30 nap helyett ezentúl 60 napig függesztik fel a vétkes sofőr vezetői jogát.

„Véget kell vetni a vérontásnak a román utakon” – jelentette ki a csütörtöki kormányülés után Lucian Bode belügyminiszter, aki szerint a KRESZ szigorításának egyik célja az országutak felelőtlenül vezető „fenegyerekeinek” a megfékezése.

Rekordhalálozás a román közutakon

Az Európai Unióban lakosságarányosan továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos kimenetelű közlekedési baleset. Az egymillió lakosra jutó, 2020-ban bekövetkezett 85 halálos baleset több mint kétszerese az uniós átlagnak. Tavaly 1878-an vesztették életüket közúti balesetben a román utakon, 8 százalékkal többen, mint 2020-ban.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Pest legretróbb irodaházából irányítják Budapest tömegközlekedését

Kívülről hetvenes évek, belülről viszont ezernyolcszáz, GPS-szel felszerelt járművet és HD-kamerákat irányítanak. Többek közt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés