Az idén ötvenéves Countach legelső prototípusa megsemmisült, de a Lamborghini most újra megalkotta az eredeti tervek alapján. A múzeumban lenne a helye, mégsem tartják meg maguknak.

1971-ben, azaz éppen ötven évvel ezelőtt leplezték le a legendás Miura utódjának szánt Countach prototípusát a genfi autószalonon, és a Lamborghini ebből az alkalommal támasztotta fel a legendás típust.

Az új Countach már csak stílusában idézi az eredetit, hiszen az Aventador adja az alapját, de most a klasszikusból is megépített egyet az olasz márka.

Az eredeti prototípus ugyanis már nincs meg, 1974-ben megsemmisült, feláldozták egy törésteszthez

annak érdekében, hogy a szupersportautó abban az évben gyártásba kerülhessen. A Countach végleges változata egy kicsit eltér a prototípustól, például több légbeömlő került rá, a V12-es motorját pedig 5-ről 4 literesre csökkentették.

Az eredeti prototípus tesztelés közben 1972-ben
A gyártásba került modell a frankfurti autószalonon 1974-ben

Most a korabeli terveket felhasználva építették meg az eredeti Countach LP 500 pontos mását,

amihez számtalan alkatrészt újra kellett alkotni, mert nem sok maradt meg ötven évvel ezelőttről. A 14 colos kerekekre az elöl 245/60, hátul 265/60 méretű abroncsokat a Pirelli készítette el a korabeli mintával, de már modern keverékkel.

A Countach prototípusának megépítése nem is a Lamborghini ötlete volt.

2017-ben egy tehetős ügyfél kereste meg a veterán modellek restaurálásával foglalkozó Polo Storico részleget, hogy lehetséges lenne-e az LP 500 feltámasztása, ami már csak fényképeken létezik. A képek alapján keverték ki a jellegzetes sárga színét is.

Így történhetett a Countach feltámadása:

A sorozatgyártású változat első példánya a Lamborghini tulajdonában áll, erről készítettek 3D modellt, amit felhasználtak az építéshez. A tulajdonos és a gyáriak büszkén mutatják meg az elkészült Lamborghinit az idei Concorso d’Eleganza Villa d’Este eseményen, ahol a legszebb koncepcióautó díjáért versenyeznek vele.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában