Izland egyszerre a tűz és a jég birodalma, az izgalmas sziget tele van fantasztikus helyekkel, és ezt bejárni egy olyan autóval lehet a legjobb, mint amilyen a Lamborghini Urus. Az olasz gyártó ezért éppen ide szervezte a legutóbbi túráját.

A norvég fjordok között kanyargó túrája után ismét kirándulást szervezett a Lamborghini, az Avventura résztvevői ezúttal a márka szabadidő-terepjáróját hajthatták meg egy hozzá illő terepen. Izland változatos tájaira és kevésbé burkolt útjaira tökéletes választás volt az Urus, aminek hét példányával két nap alatt 900 kilométert tettek meg, napsütésben, szélben, esőben és hóban is.

A kaland a sziget délnyugati részén, a Reykjanes-félszigeten indult, itt található a híres Kék Lagúna, aminek vizét a geotermikus forrás festi kéken derengővé.

Innen a déli part mentén indult tovább a konvoj, elhaladtak Krysuvikurberg sziklái mellett, Reynisfjara vulkáni fekete homokos partján át Dyrhólaey szirtjéig, ahol sziklaív köti össze a tengert a szigettel.

Az Urus terepképességeit is kipróbálhatták a résztvevők, például Kötlujökull fekete gleccserén, a Laki-vulkánnál, vagy Fjallsárlón és Jökulsárlón gleccsertavainál.

A túra végét a főváros, Reykjavik jelentette, és a képeket végignézve biztosan te is arra gondolsz, amire mi: ha nem is Lamborghinivel, de egyszer mindenképpen be kell járnunk Izlandot.

Nézd meg videón is a Lamborghini Avventura izlandi túráját:

Ez is érdekelhet:

Norvég fjordok között Lamborghinit vezetni is felkerült a kívánságlistánkra

Fantasztikus képek mesés tájakon kanyargó sportkocsikról.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
32% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
68% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.