A Lamborghininek eddig is volt saját márkakupája, a világ versenypályáin száguldó tucatnyi Huracánnal, de most valami egészen újat találtak ki. Ha már egyszer van szabadidő-terepjárójuk, annak is szerveznek egy saját bajnokságot.

Sportautókat megszégyenítő menetteljesítményekre képes, és könnyebb terepen is elboldogul a Lamborghini új SUV-ja, de azt nem gondoltuk volna, hogy az Urust egyszer még a versenypályákon is látni fogjuk. A most bemutatott ST-X Concept a prototípusa annak a versenyautónak, ami köré 2020-tól saját márkakupát szervez a Lamborghini.

A bajnokság fordulóit Európában és a Közel-Keleten tartják majd, nemcsak aszfalton, hanem murvás tereppályákon is, ami külön izgalmat ad a sorozatnak. Az autók nem sokban különböznek majd a szériaváltozattól, legalábbis a 4 literes biturbó V8-as ebben is 650 lóerőre és 850 Nm nyomatékra képes, de a hűtésén javítanak, és versenykipufogót szerelnek fel.

Az utastérből persze kidobják az összes kényelmi extrát, helyette bukókeretet, kagylóüléseket és tűzoltó készüléket szerelnek be, amivel az Urus tömegének negyedét sikerül megspórolni.

Meg kell nézned ezeket a képeket:

Izlandot bejárni tökéletes eszköz a Lamborghini Urus

Csodás képeket mutatunk a hét Urus túrájáról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
40% +10 éve