Mindig izgalmas egy Lancia Delta Integrale, különösen, ha az egyik limitált szériás változatáról van szó, amit lényegében még sosem használtak harminc év alatt.

A Lancia egyik ikonikus autója a Delta Integrale, amiből az évek során számos különkiadás készült. Persze akadt is mit ünnepelni, hiszen 1992-ig a Lancia már sorozatban öt alkalommal szerezte meg a rali-világbajnoki címet, ebből az alkalomból készült abban az évben a Martini 5 Evoluzione kiadás, a versenyautók festésére emlékeztető színű csíkokkal.

A limitált szériából összesen 400 darab készült, és a 69-edik példányt állítólag egy olasz márkakereskedés pincéjében találtak meg 2018-ban. A jövőnek eltett Delta Integralét igazából sosem használták, hiszen a műszerfala még mindig csak 167 kilométert mutat.

Lehet, hogy többet mész egy nap, mint amennyit ez a harmincéves Integrale ment összesen.

A futásteljesítményének megfelelően ez a Delta Integrale kitűnő állapotban van.

A festése természetesen eredeti, ezért néhány apró kopás található rajta, az ajtókon és a szőnyegeken még rajta van a fólia, és tartozik hozzá egy autótakaró is. A ponyván az öt addig megszerzett világbajnoki cím mellett már a hatodik is olvasható, a bajnokságot ugyanis ’92-ben is behúzta a Lancia.

A felfedezése után az autót az Egyesült Államokba adták el, ott szervizelték, most pedig a Bring a trailer oldalán keresnek neki új tulajdonost. Az aukcióból még napok vannak hátra, de már 222 ezer dollár felett jár a licit, ami azt jelenti, hogy

több mint 75 millió forintnak megfelelő összegre van szükséged az álomautódért újszerű állapotban.

Ez is érdekelhet:

Szafari-változatban is elkészül a modernizált Lancia Delta

Aki komolyan gondolja, terepre is viheti ezt a Deltát.

Elektromos autó lett ez a Lancia Delta Integrale

Mégsem olyan nagy szentségtörés, mint amilyennek látszik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
40% Igen, de menedzselhető.
45% Szerencsére nem.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés