A nyolcvanas évek elején készült a Mercedes-Benz SL-nek ez a különös formájú változata, amit az egyik legnagyobb Las Vegas-i szórakoztató rendelt magának, de alig használta.

1971-ben jelent meg, és szokatlanul hosszú ideig, 18 éven keresztül gyártásban volt a Mercedes-Benz SL-nek ez a generációja, az R107-es, amit itthon a legtöbben Bobby Ewing autójaként ismernek. A típus története során először V8-as motorral is rendelhető volt, és a nyolcvanas években jött ki a 3,8 literes változata, a Dallas későbbi évadjára Bobby is erre a motorra váltott.

Még ha első pillantásra nem is tűnik fel, és másodikra sem nagyon, de a következő képeken egy éppen ilyen Mercedes-Benz 380 SL látható.

1981-ben rendelte magának Wayne Newton énekes, Las Vegas sztárja, aki nem elégedett meg a gyári megoldásokkal,

ezért a Long Island-i karosszériaépítő Niko Sokol műhelyébe küldte, hogy egyedi karosszériát szabjanak rá.

A dizájnra nem mondanánk, hogy szép, de az biztos, hogy különleges lett a 380 SL,

aminek a csónakformájú hátsó része az ötvenes-hatvanas évek roadster modelljeit idézi. Az autóhoz összehajtható keménytetőt is terveztek, ami az ülések mögé rejthető, és mivel a pótkeréknek már nem maradt hely, szintén múltidéző módon a csomagtérfedélre tették.

A belső tér szinte teljesen gyári maradt, mint ahogyan a 3,8 literes V8-as motor is,

ami 218 lóerőre és 299 Nm-re képes, és négyfokozatú automata váltóval szerelték. Wayne Newton nem sokat használta az SL-t, még most is csak alig több mint háromezer kilométer van benne, viszont az énekes házi múzeumában végig gondját viselték.

Az egyedi Mercedes roadster ebben az eredeti állapotában kerül a Barrett-Jackson Las Vegas-i aukciójára két hét múlva, az árát pedig még csak megbecsülni sem lehet.

(Képek: Barrett-Jackson)

Ez is érdekelhet:

Sport és luxus – A Mercedes-Benz SL-sztori

Hatvankilenc éve indította útra a legendát a sirályszárnyas 300 SL.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sosem volt ekkora hatótávja a Tesla Model 3-nak, mint most

Kortalanul szép ez az 1987-es Honda Legend Coupé

Mesterséges intelligenciát is használt az új kampányához a Suzuki

További cikkeink a témában