És az még hagyján, hogy cuki, de vezetni is jó, pakolni is lehet bele és ebben a felszereltségben a minőségérzet is elképesztően jó.
Ha érettségi előtt álló lány lennék tehetős családból, ilyet kérnék ballagási ajándéknak. Ha fiú lennék, akkor is. És lehet, hogy ha én lennék a ballagás előtt álló gyerek anyukája, akkor magamnak is kérnék egy ilyet. De ha az apuka lennék, még tán akkor is. Vagy ha a nagymamája. Vagy a nagyapja. Ennél cukibb uniszex városi crossover ma kevés van. És nem elég, hogy cuki, de még ráadásul praktikus is, nagyon jó vezetni és remek benne a komfort- és minőségérzet.
Egy kicsit belefulladtunk már a Pumába. Voltunk a nemzetközi bemutatón még a pandémia előtt, járt nálunk egy Titanium, bemutattuk már az ST-t és hamarosan jön abból is a tesztautó, de közben valahogy becsúszott ez az ST Line változat is.
Nem ragoznám hát túl a típusismertetést: ez egy Fiesta-alapú kis crossover, amit az egyliteres EcoBoost turbómotor különböző teljesítményű verzióival (95, 125, 155 lóerő) lehet megvenni, illetve van még egy másfél literes dízel 120 lóerővel, no meg az ST, 1,5 literes turbós benzinmotorral, 200 lóerővel. Ahogy a Fiesta a kiskocsik közül, a Puma is kiemelkedik a saját mezőnyéből kiváló vezethetőségével, a manapság már oly ritka klasszikus vezetési élménnyel.
Hogy egyáltalán elhoztuk ezt a tesztautót és most írunk róla, annak az az oka, hogy e konkrét példány, SFW-636 konfigurációja nagyon jól sikerült. A bordómetál szín (hivatalosan: Lucid Red) remekül áll neki, a krómkiegészítők csodásan feldobják, a hűtőmaszk kissé AMG-áthallásos fénypöttyei varázslatosak, a full-LED fénytechnika menetjelző csíkjai sejtelmes kettős vonalukkal nagyon különlegesek, a 19-es felnik rém látványosak, a kis tetőspoiler pedig maga a tökéletes befejezés ehhez a kocsihoz. Ez a sok karácsonyfadísz rendkívül hatásosan és ízlésesen egészíti ki a Puma eleve izgalmas formai alapjait.
Az utastér is sokkal-sokkal menőbb, mint a korábbi Pumáké, amelyekhez volt szerencsénk. A kettős üvegtető egy ekkora kocsiban eleve állzuhanást okozó térélményt ad. Az erőteljesen formázott műbőr üléskárpitokkal, a virtuális műszeregység kék háttérvilágításával és a lyuggatott bőrrel bevont kormánnyal az ST Line kellemesen videojátékos hangulatú.
A részletesen kidolgozott műszerfal és ajtóbelső az ügyesen összefutott kárpitelem-találkozási pontokkal abszolút prémium, az illúziót csak néhány helyen töri meg egy-egy tipikus olcsóautós részlet. A B&O hifi remekül szól; ahhoz képest mindenképpen, hogy ez a kocsi egy tömeggyártó városi kisautója.
A szokatlanul erőteljes dizájn sehol nem megy az ergonómia, a könnyű kezelhetőség rovására, sőt: vannak pontok, ahol mintha direkt a jobb használhatóságért hagytak volna ki optikai ziccereket. A magasra kiemelt érintőképernyő nem szép és nem is nagy, de könnyen meg lehet rajta támasztani a kezet, amíg matatunk rajta és akár egy kézzel is át lehet érni az egészet. A tekerentyűs-gombos klímakonzol sem divatos dolog, viszont csodálatosan meg tudja emelni az ember komfortérzetét, hogy nem kell minden kis bisz-basz állítgatásáért a menüben kóvályogni és a képernyőt nézni vezetés helyett.
A kis crossoverek között ma még nagy ritkaság a motoros csomagtér-nyitás képessége. A Fordnál megszokott, sok márkánál ismeretlen a villámgyors páramentesítésre és jégtelenítésre képes fűtőszálas szélvédő. A hűvös reggeleken pedig a kormányfűtésnek és az erős, három fokozatban állítható intenzitásű ülésfűtésnek lehet örülni.
Az egyliteres motorka a maga három hengerével 125 lóerővel nem képes hiperűrugrásra, viszont élénken, pörgősen, lelkesen viszi a Puma 12 mázsáját. A futómű nincs végletesen kiélezve, gyors kormánymozdulatokra ide-oda bólintva köszönget az úton lévő közlekedőtársaknak az autó, de a kormányzás áttételezése kellően rövid, a határok jól érezhetők, a 225-ös gumikkal a tapadás kiváló, a fékek pedig bőven elegendőek minden helyzetben. Az automata váltó viszont inkább komfortos, mint sportos. Az én álom-Pumámban biztosan kézi kapcsolású lenne helyette, amivel spórolnék is 670 ezer forintot, de persze az meg nem lenne ennyire kényelmes a hétköznapi gurulgatások közben.
A 155 lóerős motorverzióval jobban és tovább gyorsulna a Puma, de korábbi tapasztalatainkból tudjuk, hogy a mindennapokban a nagyobb számok nem adnak érdemi extra élményt. Tényleg fájdalmasan intenzíven kell kínozni szegény egyliterest, ha ki akarjuk belőle szedni az extra pacikat, amit az autós újságírók ugyan lelkifurdalás nélkül meg is tesznek a menetpróbákon, de a saját kis háromhengeresét azért senki nem forgatná szívesen 5000 fölé ezért a kis erőtöbbletért. Az elegendő nyomatékot pedig a mindenkori meginduláshoz így is, úgy is megkapjuk az 1.0 EcoBoost-tól.
Finoman autózva hat, odalépegetve, sok autópályával hét liter alatt fogyasztott a Puma. Ez nem nevezhető szupertakarékosnak, de a hatalmas kerekekkel, a SUV-os homlokfelülettel és a sok élménnyel, amit kapunk a benzin áráért, soknak sem. A Ford Puma 1.0 kézi váltóval 8,025 millió forintért vihető haza listaáron. A szép színű, szép kerekű, átlátszó tetejű tesztautó persze többe kerül: ez így már egy tíz és félmilliós kocsi. Sok? Sok. Ez van: lehet venni Pumát kevesebbért is, de az már közel sem lesz ilyen tökéletes.