A Fiesta után a Puma is elkészült a sportos ST változatban, és a Ford ugyanazzal a motorral szerelte a fürge crossovert, mint amit a kisautóban annyira megkedveltünk.

A Fiesta és a Focus után újabb modellnek készült el az ST változata a Fordnál. A Puma régen egy sportkupé volt, most pedig divatos crossover, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne belőle sportos kivitelt készíteni. Európában elsőként kínál ST változatot egy szabadidő-autóból a Ford.

A Puma ST ugyanazt a motort kapja, mint a Fiesta csúcsmodellje: az 1,5 literes, turbós háromhengeres motor teljesítménye 200 lóerő,

a legnagyobb nyomatéka 320 Nm. A váltója hatfokozatú kézi, amivel 6,7 másodperc alatt gyorsul százra, és 220 km/óra a végsebessége.

Persze nem csak a motort szerelték be, hanem a futóművet is feszesebbre cserélték, a 19 colos kerekeket erősebb fékek lassítják, a tapadásról a Michelin Pilot Sport 4S abroncsok is gondoskodnak.

A menetstabilizáló kikapcsolható, van rajtautomata, és felárért önzáró differenciál is rendelhető.

A Puma ST karosszériáját is sportosabbra szabták, új lökhárítókat és nagy hátsó légterelőt kapott az autó,

amit a dupla kipufogóvéggel, a fekete tetővel és fekete visszapillantó tükörházakkal is megkülönböztettek. Az utastérben Recaro üléseket, egyedi kormányt és váltógombot találhatsz.

Ez is érdekelhet:

Formás crossover lett a vadonatúj Ford Puma

A Kuga kistestvérén tért vissza az ismerős típusnév.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
78% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni