A kilencvenes évek végén a Puma még egy kis sportkupé volt, a Ford pedig most ismét használatba veszi a jól hangzó nevet, méghozzá egy divatos crossoveren, ami a formáján kívül a mild hibrid hajtása és a praktikus csomagtartója miatt is népszerű lehet.

Szabadidő-autója eddig is volt már egy pár a Fordnak, a legkisebbek között például az Ecosport, de az eredetileg a dél-amerikai piacra szánt kockaforma típus nem aratott osztatlan sikert. A Fordnál ezért az alapoktól fogva terveztek egy vadonatúj kis crossovert, aminek egy jól hangzó, de immár 17 éve nem használt nevet adtak.

A Fordnál úgy gondolták, hogy ezúttal nem terepjárósan szögletes, hanem sportosan izmos külsőt alkotnak neki, amit hatalmas kerekekkel dobtak fel: az ST-Line szériában 17, a Titanium 18 colos kerekeket kap, de akár 19 colos is rendelhető.

A méretével az új Puma éppen beillik a kategóriatársak közé.

A 4,19 méteres hossza 15 centivel nagyobb az alapokat adó Fiestánál, a 2,59 méteres tengelytávja is tíz centivel lett hosszabb, a hat centivel szélesebb, 1,56 méteres nyomtávja ugyanakkora, mint a Focus hasonló mérete. Az utasterét is csaknem olyan tágasnak ígérik.

A padló feletti rész önmagában is 370 literes, de a pótkerék helyén lévő dobozzal együtt összesen 456 literes lesz a tér, és 115 centi magas tárgyak is szállíthatók, a hátsó ülések ledöntésével pedig 1000 literes teret lehet telepakolni.

A tervezők kitettek magukért, a Puma tele van praktikus megoldásokkal,

A csomagtérajtó elektromosan mozgatható, akár láblendítésre is, és szintén praktikus, hogy az ülések gyári huzatát le tudod venni, és simán kimoshatod.

A kínálat alapja a már ismerős egyliteres, háromhengeres, turbós Ecoboost benzinmotor, ami legalább 100 lóerős, de van 125 és 155 lóerős kivitele is. A középsőhöz opció, a legerősebbhez széria

A mild hibrid autónál nemcsak a start-stop rendszer működik sokkal finomabban,

de lassításkor tölti az akkumulátort, és átlagosan 20, de akár 50 Nm nyomatékával segítheti a részterhelésen hengerlekapcsolásra is képes benzinmotort, ami ezzel takarékosabbá válik, a szabvány szerinti fogyasztása 5,4 és 5,6 l/100 km a két kivitelnek.

és a 125 lóerős benzineshez duplakuplungos váltót is lehet rendelni. A vezetéstámogató rendszerek teljes skáláját megtalálod majd a szinte önvezető távolságtartó, dugóban araszoló és sávtartó asszisztensektől az önállóan parkoló és táblafelismerő segédekig.

A felszereltsége elég jónak mondható, 12,3 colos színes képernyő helyettesítheti a műszeregységet, a 8 colos érintőképernyőhöz széria az Android Auto és Apple CarPlay. Ezen felül

a korábbi kupénál sokkal sikeresebbnek ígérkező új Pumában.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon