Többszörös világbajnok válthatja a többszörös világbajnokot az Aston Martinnál.

Bár a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel rendre úgy nyilatkozik, hogy van még benne pár Forma–1-es idény, nem lennénk meglepve, ha megelégelné az Aston Martin gyenge és lassú autóját (ami már tavaly is az volt), de főleg az elmúlt évek sikertelenségét, és nem hosszabbítaná meg az idén lejáró szerződését és a szezon végén visszavonulna.

Bár ezzel kapcsolatban a Mick Krack csapatfőnök nem is olyan rég elmondta, hogy bolondok lennének, ha nem megpróbálnák meg megtartani a most 34 éves németet, készülnek azért egy B-tervvel. Úgy hírlik ugyanis, hogy

az Aston Martin már keresi Vettel utódját, akit elsősorban Fernando Alonsóban látnak.

Vettelhez hasonlóan a kétszeres világbajnok spanyolnak is az idény végéig köti kontraktusa ahhoz az Alpine-hoz, amelynek autója – a megbízhatósági gondok ellenére is – versenyképesebb, mint az Aston Martin, ettől függetlenül benne lehet a pakliban a váltás, legalábbis abból kiindulva, ahogy Alonso beszélt a jövőjéről:

„Versenyezni fogok még néhány évet, kettőt, talán hármat is. Teljesen rendben van, ha az Alpine-nal tehetem meg, de ha másik csapatnál, nekem az is jó.”

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

{{https://player.hu/auto-motor-2/a-miami-nagydijon-rohog-a-vilag

{{https://player.hu/auto-motor-2/rosberg-szerint-a-mercedes-hazudik

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában