Ami nekik rossz, mindenki másnak jó.

Biztos kitalál majd a köznyelv valamit a „jármű szolgáltatási platformra”, mert bár a neve kicsit bonyolult, a jelentősége óriási:

rendszám alapján lekérdezhető lesz egy autó előélete, a kilométeróra-állása, a korábbi baleseti adatok, és megnézhetők az eredetvizsgán készített fotók.

A korábban feljegyzett kilométeróra-állások és az autó főbb adatai egy ideje néhány száz forintért lekérdezhetők, az újdonság viszont, hogy a Belügyminisztérium (BM) egyesíti a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait, így – a tesztidőszak után, a tervek szerint január végétől – már több adathoz juthatunk, ráadásul ingyen.

A személyes adatokhoz nem lehet így hozzájutni, az autó adataihoz viszont mobiltelefonos applikáción keresztül is hozzá lehet majd férni. A rendszert az ügyfélkapun keresztül bárki, a jogcím igazolása és mennyiségi korlátozás nélkül igénybe veheti.

A szolgáltatás nagy segítséget jelent majd az autóvásárlóknak, és a tisztességes kereskedőknek is. A simliseknek pedig nehezebb lesz simliskedni, legalábbis a magyarországi autókkal, mert a külföldről behozottaknál nem sokat számít az új rendszer.

Ez is érdekelhet:

Meg nem értett autók, amiket nem vettek, ezért mára ritkaságok

Ha különlegeset akarsz, közülük választasz.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés