Ha imádod a gyönyörű állapotúra felújított veterán autókat, akkor most ne nézz ide: ezt az 1979-es Rolls-Royce-t főleg házi barkács módszerrel építették át rettenthetetlen off-road harcossá.

1979-ben még biztosan más jövőt szántak ennek a Rolls-Royce Silver Shadow II-nek, amit az egyedi alkotásairól ismert Corbin Goodwin műhelyében építettek át. Az eredeti állapot elérése ezúttal nem volt szempont, amit a kivágott motorháztető és a kívül elvezetett hűtéscsövek láttán rögtön sejthetsz.

A szebb napokat is látott Rolls-Royce-ra off-road futómű és 19 colos Porsche Panamera-kerekek kerültek, a 6,75 literes V8-as motorjára turbót és töltőlevegő-hűtőt tettek, az utastérbe pedig kagylóüléseket szereltek,

a hátsókerekes, kézi váltós luxusautóval úgy lehet csapatni, ahogyan Rolls-Royce-szal talán még sosem.

A Trolls-Royce névre keresztelt alkotás építése állítólag 20 ezer dollárba került, és ennél jóval kevesebbért, 11 ezerért talált gazdára másfél éve. Most ismét eladó, és a veteránokkal foglalkozó kereskedésben

19 900 dollárt kérnek érte, azaz kicsivel kevesebb, mint hatmillió forintért lehet egy Rolls-Royce-od, amit bárhol meghajthatsz.

Ehhez a példányhoz sem kesztyűs kézzel nyúltak:

Csak beülsz és driftelsz ezzel a Rolls-Royce-szal

Direkt erre a célra építették át ezt a matt fekete Silver Shadow-t.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
32% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés