Hiába hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, neki is teljesítenie kell.

A korábbi F1-es versenyző és a Sky Sports szakkommentátorként tevékenykedő Martin Brundle szerint a nagy pénzért szerződtetett Lewis Hamiltonnak azonnal fel kell vennie a tempót csapattársával, Charles Leclerc-rel, akit a leggyorsabb egykörös pilótának tartanak.

„Nincsenek kifogások ezen a szinten, még az újoncoknak sem, de nekik talán adsz fél szezont, hogy összeszedjék magukat. A Ferrari elvárja, hogy egy olyan valaki, mint Hamilton már két-három versenyen alatt kiismerje a csapatát és a körülötte lévő embereket.”

Brundle szerint tehát a hétszeres világbajnok mindössze három futamot kap, hogy bizonyítson, különben próbaideje után egyre nagyobb nyomás nehezedik majd rá. Persze a Ferrari nem véletlenül szerződtette Hamilton, sose szabad alábecsülni őt. A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur egyébként korábban úgy nyilatkozott, hogy nincs csapatsorrend, de ha szükséges, akkor közbeavatkozik.

A 40 éves brit jelenleg az olasz istálló korábbi autóinak privát tesztelésével ismerkedik új csapatával, és vélhetően próbál megszabadulni a Mercedesnél szerzett beidegződésektől.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az F1 történetének egyik legikonikusabb pillanata: Lewis Hamilton először Ferrari-overallban

Az elmúlt 12 hónapban rengeteg koncepciófotó látott napvilágot, de ez most az igazi kép.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.