Izgatott.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Egy nem túl jól sikerült időmérő után Lewis Hamilton a 13. helyről a hatodikra hozta be a Mercedesét a legutóbbi futamon, a Miami Nagydíjon. A hétszeres világbajnok a versenyt követően úgy nyilatkozott, hogy élvezte versenyt, a vezetést és a csatározást, és úgy érzi, hogy az autón is sikerült javítaniuk.

A Mercedes a most hétvégi Emilia-romagna-i Nagydíjra készül a – sokat emlegetett – komolyabb fejlesztési csomaggal, amivel kapcsolatban Hamilton nem is tudta leplezni izgatottságát:

„Határozottan számolom vissza a napokat. A héten már látni fogjuk, mire számíthatunk, és nagyon remélem, hogy tudunk egy lépést előre tenni. Mások is hoznak fejlesztéseket Imolába, szóval nagyon érdekes lesz látni, hol tartunk.”

A Mercedes egyébként a harmadik a konstruktőri bajnokságban, mindössze hat ponttal van lemaradva az Aston Martintól – öt futam után a Red Bull vezeti a tabellát, igencsak fölényesen:

(Forrás: Formula1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Red Bull: Hol vannak a többiek?

Még a Red Bullt is meglepte, hogy ennyire dominálnak.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Pérez elbukta a Cadillac első F1-es pontját, Alonso elképesztő sorozata viszont tovább él Monacóban

A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
47% Igen
46% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni
Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói
Hirdetés