Az ES a Lexus márkával együtt született meg még 1989-ben, de az európai piacon egészen mostanáig ismeretlen volt. Mégis érdemes lesz megtanulnod a nevét, hiszen a legújabb generációját nálunk is bevezetik, méghozzá a GS utódjaként, egyenesen a német konkurensek ellen.

Mindenki tudja, hogy 1989-ben indult útjára a Lexus a bámulatos luxuslimuzin LS bemutatásával, de ugyanott, a detroiti autószalonon egy másik típust is leleplezett a Toyota luxusmárkája. A Camry alapjára épült az ES, a kevésbé fényűző kisebbik modell, amit egészen eddig főleg csak az Egyesült Államokban forgalmaztak. Most azonban mi is megismerkedhetünk vele.

A legújabb ES már úgy készült, hogy az európai vevők igényeinek is megfeleljen, és a képeket nézve nem lesz gondja vele a Lexusnak.

A 4,96 méter hosszú, 2,87 méteres tengelytávú szedán ugyanarra az alapra épül, mint az új Toyota Camry és RAV4, ami azt jelenti, hogy a hátsókerék-hajtású GS helyett a nála nyolc centivel hosszabb és hárommal szélesebb ES elsőkerék-hajtású lesz.

Orsó alakú hűtőmaszkjával és határozott, éles vonalaival a nagyobb LS stílusát idézi az ES,

amiből F-Sport változat is készül, fekete hűtőráccsal és 19 colos könnyűfém kerekekkel, háromdimenziós hatású bőrkárpitozással és adaptív futóművel. Széria a biztonsági csomag gyalogosfelismerővel és autonóm vészfékkel, a képernyője 12,3 colos, a hifi 17 hangszórós Mark Levinson lehet.

Csak egyféle változatát vehetik meg az európai vevők, ez pedig a hibrid ES 300h.

A 2,5 literes, négyhengeres benzinmotorral és elektromotorral szerelt hibridmodell kombinált teljesítménye 218 lóerő, amivel a gyári adatok szerint 4,7 literes átlagfogyasztásra képes. Más piacokon hibrid nélküli 2,5 literes, valamint 3,5 literes V6-os benzines is kapható lesz, de nálunk a vevők 98 százaléka a hibridet veszi.

Mit gondolsz, szerinted eséllyel indulhat az Lexus legújabb ötméteres szedánja a német konkurensek ellen?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés