Marcona megjelenése és szögletes vonalai nagyon jellegzetessé teszik a Lexus GX-et, ami egyszerre kínálja a kényeztető luxust és a mindenen átgázoló terepképességeket.

Európában mostanra a hibrid autókról ismert a Lexus, de a japán márka második otthonának tekinthető Amerikában ennél jóval színesebb képet mutat a kínálat. Az ismerős limuzinok és szabadidő-autók mellett ott az IS 500, mely szívó nyolchengeres motorjával valódi sleeper a szedánok között, és most itt a GX 550 Overtrail, aminek minden porcikáján látszik, hogy nincs előtte akadály.

Minden vonala és részlete szögletes, ezzel pedig igazán maszkulin jelenség a GX, amivel új arcát mutatja a Lexus.

Megjelennek rajta az olyan jellegzetességek, mint az orsó alakú hűtőmaszk vagy az éjszaka sötétjében is egyértelműen felismerhető LED-es fényszórók, de a stíluselemek annyira következetesek rajta, hogy méretén túl ez is könnyedén az NX kuszasága fölé emeli. Visszafogottabb változatban is elérhető a GX, de egyértelműen az Overtrail kivitel adja meg a terepjáró igazi ízét.

Fényezett elemek helyett hangsúlyosak a fényezetlen műanyaggal burkolt kerékjárati ívek és a 20 milliméterrel szélesebb nyomtáv, amire az egyedi felnikre szerelt terepgumik is ráerősítenek. Ezeket az abroncsokat kifejezetten arra tervezték, hogy a hétköznapi használat mellett járatlan utakon is kihasználható legyen az összkerékhajtás tudása.

Merevebb karosszériája és pontosabb kormányzása miatt aszfalton és terepen is javult a GX vezethetősége.

Nagyobb terepszögeket biztosító lökhárítókkal, első és hátsó alumínium védőlemezekkel szerelik a GX 550 Overtrailt. Aktív kanyarstabilizátor, zárható központi Torsen differenciálmű, zárható hátsó differenciálmű és felező segít abban, hogy minél később legyen szükség a kalandvágyó terepjáróst megmentő helyi traktorosra.

Rövidebb a Lexus LX-nél, de a szintén GA-F platformra épülő GX 5005 milliméteres hosszával és 2850 milliméteres tengelytávjával így is hatalmas autó. A régi Range Rovereket idéző, két oldalán magasabb gépháztető alatt egy 3,5 literes, két turbóval megfújt V6-os motor van, mely 354 lóerős és 650 Nm nyomatéka van, hozzá tízfokozatú automata váltó kapcsolódik.

Utasterében visszaköszönnek a szögletes formák, a remek anyagminőséget pedig öt vagy akár hét utas élvezheti.

Kormány mögötti digitális óracsoportja 12,3 colos, a központi érintőképernyő pedig 14 col átmérőjű, akinek ez még nem volna elég, a legfontosabb menetadatokat a head-up display vetíti a szélvédőre. Minden olyan felszerelés elérhető a GX-ben is, ami egy modern Lexustól elvárható, tehát vezeték nélküli töltő, valamint androidos és Apple készülékekhez elérhető telefontükrözés. A nagy kijelző ellenére a Lexusnál megtartották a hangerőállítót és a klímapanel fizikai gombjait, valamint a jobb ergonómia érdekében átformálták az ülések párnázását is.

Ehhez hasonló kényelmet és terepjáró-képességeket az amerikai riválisok mellett a Mercedes G-osztálya és a Range Rover kínál. Leginkább az amerikai piacnak szól a GX 550, de más országokban is megjelenhet a Lexus a divatot követő szabadidő-autókon messze túlmutató terepjárója.

Ez is érdekelhet:

Van pofája hozzá – Lexus NX 350h AWD

Alulról karcolja a 30 milliót, mégsem tökéletes a hibrid Lexus NX.

Plug-in hibrid és turbós hibrid változatban is érkezik az új Lexus RX

A japán prémiummárka mérnökei odatették magukat az új RX tervezésénél.

V8-as motorral megy a BMW M3 ellen a Lexus

A downsizing korában 5 literes V8-as került az IS 500-ba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában