A prototípus után a napelemes elektromos autójának gyártásba kerülő változatát is bemutatta a holland Lightyear. Az új néven forgalomba kerülő modell akár a napi ingázást is meg tudja oldani napenergiából, de ennek ára van.

A holland Lightyear éppen egy évtizeddel ezelőtt kezdte kidolgozni a napelemes elektromos autó ötletét, és 2019-ben mutatták be a prototípust One néven. Most pedig itt a gyártásba szánt változat, aminek Lightyear 0, azaz Zero lett a neve, utalva arra, hogy a csapat teljesen tiszta lappal kezdte az innovatív jármű fejlesztését.

A dizájn nem sokat változott a prototípushoz képest, de azért fel lehet fedezni eltéréseket a fényszórókon és a hátsó lámpán. Újak az aerodinamikus burkolatú kerekek, új helyre kerültek a kamerák, és úgy tűnik, hogy

a hátsó kerekeket fedő áramvonalas burkolat opció lesz, mert a képek egy részén nélküle látható az autó.
Az öt méter hosszú Lightyear 0 annyira áramvonalas, amennyire csak lehetséges,

a légellenállási együtthatója a tanulmányautókon látott 0,19. Az alakja hasonló a Mercedes-Benz Vision EQXX-hez, ami nemrég jelent meg, de míg az még egy prototípus, addig a Lightyear ebben a formában küldi gyártásba a napelemes autót.

A belső tér stílusa a modern elektromos autókhoz hasonlóan minimalista, a középkonzolon egy 10,1 colos érintőképernyővel, ahonnan az összes funkciót kezelni lehet. A visszapillantó tükröket kamerák helyettesítik, nemcsak oldalt, hanem középen is,

hátsó szélvédő ugyanis egyáltalán nincs, ahogyan panorámatető sem: a helyüket a napelemek foglalják el.
A Lightyear 0 lényege az egész tetejét beborító napelem, ami öt négyzetméteres felületével értékelhető mértékben növeli a hatótávot.

A gyártója szerint derűs időben akár 70 kilométer pluszt is jelenthet egy nap, ami azt jelenti, hogy akinek 35 kilométeren belül van a munkahelye, a napi ingázást akár teljesen meg tudja oldani napenergiával.

Persze nem csak a napelem van a fedélzeten, a Lightyear 0 akkumulátoros elektromos autóként is használható.

A 60 kilowattórás akkumulátorral 625 kilométeres hatótávot adnak meg száz kilométerre, 110 km/óránál pedig mindössze 10,5 kilowattóra a fogyasztás száz kilométeren, mindez a rekordnak számító légellenállás érdeme.

Még a leggyorsabb elektromos autókhoz képest is drága lesz a Lightyear, hiszen a gyártásba kerülő autóért 250 ezer eurót kérnek majd, ami 99 millió forintnak felel meg. A napelemes autóból 946 példányt gyártanak majd, és a bevételt egy újabb, megfizethető modell fejlesztésére költik, amit 2025-ben terveznek bemutatni 30 ezer eurós áron.

Ez is érdekelhet:

Most éppen a napelemes Lightyear One a Tesla legújabb kihívója

Azt mondják, hogy megtalálták a megoldást a nehéz akkumulátorok problémájára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Ezekből a fotelekből még nagyobb élmény filmet vagy meccset nézni

Magyar lakásba magyar bútort – és ne is akármilyet, minőségit!

További cikkeink a témában