A megosztóra tuningolt autóiról ismerős Mansory nem aprózta el a felkészülést a végül elmaradt genfi autószalonra, és ez az alkotásuk még inkább különbözik a szériától.

A Mansoryt az extravagáns tuningolt autóiról ismerheted, és most egy lépéssel tovább mentek a hatalmas kerekeknél és a hajmeresztő színeknél. Az elmaradt genfi autószalonra készültek a Cabrera névre keresztelt sportautóval, aminek nem véletlenül lehet ismerős a formája.

Az alapokat az Aventador leginkább kiélezett SVJ változata adja,

de a Mansory annyira megváltoztatta a kinézetét, főleg szemből nézve, hogy teljesen egyedi karaktert kapott. A Lamborghini jellegzetes arányai, a felfelé nyíló ajtók és a hátsó rész elárulja a rokonságot, de a négy kipufogóvég és a gigantikus diffúzor azért itt is elég meggyőző.

A belső térben a Mansory stílusában mindent Alcantarával és pikkelymintás szénszálas anyaggal borítottak, amit még inkább kiemelnek a méregzöld betétek.

Ha ízléses nem is lett a Cabrera, erősebb igen, a 6,5 literes V12-es ugyanis nem maradt gyári állapotban.

A teljesítménye 770-ről 810 lóerőre nőtt, a legnagyobb nyomatéka 720 helyett 780 Nm, amivel a Cabrera

már 2,6 másodperc alatt képes százra gyorsulni, két tizeddel rövidebb idő alatt, mint az Aventador.

A végsebesség 355 km/órára nőtt.

A Mansory számára azért is lehetett fájó a genfi szalon elmaradása, mert a tuningcég itt ünnepelte volna a harmincadik születésnapját.

A Cabrera is erre az alkalomra készült, amiből összesen csak három darabot építenek meg.

A pusztító színű Rolls-Royce Cullinan mellett egy ütősre alakított Audi RS6 Avanttal is készültek:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve